Mobillal tesztelik a borokat
A kulturált borfogyasztást népszerűsítették a Budapesti Corvinus Egyetemen csütörtökön az idei Nagy Egyetemi Borteszt rendezvényén, amelyen bemutatták azt az új mobil applikációt is, amellyel borokat lehet tesztelni.
Balla Attila, a Nemzeti Bor Maraton programigazgatója elmondta: az új mobil applikáció ma még csak Android formátumban érhető el, de jövőre már más alkalmazási platformokon is alkalmazható lesz.
Gál Péter, a Földművelésügyi Minisztérium eredetvédelemért felelős helyettes államtitkára tájékoztatott a rendezvényen a Nemzeti Borkiválóság Programról, melynek célja egyrészt a magyar borok marketingjének fejlesztése, másrészt a borfogyasztók eligazodásának segítése, amikor magyar borokat szeretnének választani – jelezte.
A helyettes államtitkár elmondta: az országos bormustrán a szakemberek arról mondanak véleményt, hogy a fogyasztók számára ajánlható-e az adott bor vagy sem. A könyebb tájékozódás érdekében jelentetik meg évről-évre a kóstolások eredményét tartalmazó Borkiválóságok könyvét, magyar és angol nyelven.
Kielmayer Kristian, az FM szakértője arról beszélt, hogy Magyarországon a borkészítési szokások úgy alakulnak át, hogy egyre inkább a helyi szőlőfajtákat használják fel. A magyar borok készítői a modern borkészítési technológiákat szeretik ötvözni a hagyományokkal – tette hozzá.
A magyar borfogyasztási szokásokról elmondta, hogy fesztiválozó nemzet a magyar, a borfogyasztást szívesen kötik össze kirándulással, turizmussal, amelyből kialakult egy sajátos idegenforgalmi ágazat, a borturizmus.
Sánta Zoltán nemzetközi borakadémikus a borkóstolás alapjaival ismertette meg a jelenlévőket. Szerinte a borkóstolás sikerét mintegy 50 százalékban gyakorlat, 40 százalékban pedig memória határozza meg, további 5 százalékban szerencse és 5 százalék blöff (bullshit) is szükséges hozzá.
Az egyetemisták ezt követően gyakorlati foglalkozáson, borkóstolón vettek részt. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Borászatok újratöltve – Jön a második generáció
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Különleges élményekben lehet része azoknak, akik most látogatnak el Tokajba
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Visszatér a szilveszteri tűzijáték-vásár: december végén indul az ideiglenes értékesítés az áruházparkolókban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ötvenéves az első kelet-európai alkoholmentes sör
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Virsli: a sertésár már lefelé megy, a boltokban mégsem lesz olcsóbb – legkorábban tavasszal jöhet érdemi korrekció
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

