Mobilapp segíti a kamionosokat a Swiss Krono-nál

Szerző: Trademagazin Dátum: 2022. 10. 26. 07:39

Nem vesztegelnek hosszú sorokban a kamionok a Swiss Krono telephelyeinél mióta a svájci székhelyű faipari vállalat egy időzítési-applikációt fejlesztett ki, hogy véget vessen az áruszállítás során kialakuló dugóknak. A cég sofőrjei indulás előtt okostelefonjaikkal tudnak idősávot foglalni maguknak a berakodáshoz. Az SAP Business Technology Platform-on fejlesztett mobilalkalmazás egyszerűen használható és a cég munkavállalói által beszélt minden nyelven – többek között magyarul is elérhető.

Magyarul is elérhető már az app

Egy-egy Swiss Krono-gyár felé naponta 150-200 félpótkocsis vagy pótkocsis rönkszállító teherautó közlekedik, általában négyméteres fatörzseket szállítva. A fuvarozók többsége kora reggel az erdőben kezd, és a közelmúltig délelőtt 10 és 12 óra között már mindannyian a bejáratnál várakoztak. Gyakran előfordult, hogy egyszerre annyian hajtottak az egyes üzemekhez, hogy a feltorlódott sor már a bekötőutakon vesztegelt, többen az autópályán parkoltak. Ezzel párhuzamosan a Swiss Krono folyamatosan növekedett, emiatt egyre kevesebb lett a parkoló- és tárolóhely a fát az üzemekbe szállító teherautók számára. A vezetők egy egységes intelligens megoldást szerettek volna találni a sofőrök számára, amivel jelentősen csökkenthetik a felesleges állással töltött időt.

A luzerni székhelyű Swiss Krono cégcsoport több mint ötven éve állít elő faipari termékeket. A vállalat nyolc országban összesen tíz telephellyel rendelkezik, Magyarországon is jelen van, összesen mintegy ötezer embert foglalkoztat.

Az SAP-tól érkezett a segítség

Itt került képbe az SAP – vele a Swiss Krono már kapcsolatban volt, a vállalat néhány éve úgy döntött, hogy az SAP S/4HANA irányába mozdul el, amikor vállalatirányítási rendszert kerestek. A cég a zöldmezős megközelítést választotta, ennek során nem csak az adataikat migrálták az új platformra, hanem alaposabban is megvizsgáltak minden folyamatot, illetve néhányat újra is terveztek.

A megoldást jelentő alkalmazást és a hozzá tartozó portált az SAP felhőszolgáltatásaival hozták létre az SAP Business Technology Platform (BTP) és a különösen könnyen használható SAP Fiori felhasználói felület segítségével. Ennek az volt az előnye, hogy az integráció rendkívül egyszerű volt, hiszen nem kellett hozzá harmadik féltől származó megoldást használni.

A BTP részét képező SAP Customer Data Cloud használatával a szállítmányozók maguk intézhetik az adminisztrációt. A Swiss Krono által kidolgozott rendszer elérhető a cég által használt nyelveken, tehát angolul, németül, olaszul, franciául, lengyelül, oroszul, ukránul, csehül és magyarul is. A Swiss Krono az egyik első cég, amely ilyen megoldást kínál a sofőrök számára; az appal a felhasználók csatlakoznak a Swiss Krono SAP rendszeréhez, ahol láthatnak minden szükséges információt, például a szállítólevelek számát, és a berakodásra fenntartott félórás idősávok közül is itt választhatnak.

Amikor a teherautók a helyszínre érnek elkezdődik a begyűjtési folyamat, a járműveket az érkezéskor és az induláskor is lemérik, illetve mintát is vesznek a fa víztartalmának megállapítására, mivel az elszámolás a teljesen száraz fa értéke alapján történik. Az időablak-alkalmazáson kívül a Swiss Krono egy beszállítói portált is kifejlesztett, ahol az érintettek láthatják az összes szállítást, a fa értékelését és a kapott árat is. A kvótaszerződéseknél az is szerepel, hogy hány köbméter faanyagot kell még szállítani.

„Az ilyen fejlesztésekből nagyon jól látszik, hogy az egyedi problémákra is megoldást nyújthat az SAP Business Technology Platform. Az ügyfeleink gyakran találnak már létező alkalmazást egy-egy feladatra a platformon keresztül, és persze sok olyan speciális helyzet is felmerül, amikor csak a személyre szabott fejlesztés jöhet szóba. Szinte nincs olyan igény az ügyfelek részéről, amit ne tudnánk a technológia segítségével kiszolgálni. Még mindig nagyon sok vállalatot érint Magyarországon is az S/4HANA rendszerünkre való átállás, nekik kifejezetten ajánljuk, hogy mielőbb ismerkedjenek meg a BTP-ben rejlő lehetőségekkel, hiszen a standardizálás mellett egészen biztosan szükség lesz a platform nyújtotta egyedi fejlesztésekre is”

– mondta el Pintér Szabolcs, az SAP Hungary ügyvezető igazgatója.

Az applikáció beépítése az SAP rendszerbe nem volt különösebben nehéz, annak ellenére sem, hogy a Swiss Krono volt az egyik első vásárló, aki a rendszert ebben a formában licenszelte és használta. A legnagyobb kihívást az jelentette, hogy az eredetileg B2B platformnak tervezett Customer Data Cloud mögötti felhasználói adminisztrációt át kellett alakítani úgy, hogy kapcsolódási pont legyen a szállítmányozó cég és a sofőrök között.

A tervezéstől a megvalósításig nagyjából egy év telt el, de a munkát a pandémia is lassította. A fejlesztés 2021 októberében indult Lengyelországban, az alkalmazást most Németországban és Svájcban is bevezetik, 2023-ban pedig Franciaország és az Egyesült Államok kerülnek sorra. A jövőben a Swiss Krono szeretné még jobban kihasználni a Customer Data Cloudban rejlő lehetőségeket, jelenleg egy ügyfélportált építenek, amelyen partnereik leadhatják rendeléseiket, ellenőrizhetik a rendelés állapotát, és megtekinthetik a készletszinteket.

SAP

Kapcsolódó cikkeink