MNB: májusban döntően az élelmiszer- és energiaárak hatottak az áremelkedés irányába
Májusban döntően a volatilisebb, költségváltozásokra érzékenyebb élelmiszer- és energiaárak hatottak az áremelkedés irányába – állapította meg a májusi inflációs adatokat értékelve a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jelentése szerint a fogyasztói árak májusban átlagosan 2,1 százalékkal magasabbak voltak, mint egy évvel korábban, áprilishoz viszonyítva 0,2 százalékkal emelkedtek. Január-májusban a fogyasztói árak átlagosan 2,4 százalékkal nőttek. A szezonálisan kiigazított éves maginfláció májusban 2,1 százalék volt az áprilisi 1,9 százalék után.
A jegybank által számított maginfláció májusban 2,1 százalék, míg az indirekt adóktól – áfa, jövedéki adó – szűrt maginfláció 2 százalék volt. Az előző hónaphoz képest az infláció 0,1 százalékponttal csökkent, míg a maginfláció 0,2 százalékponttal emelkedett.
Az infláció csökkenését főként az üzemanyagok árindexének – részben bázishatások miatti – mérséklődése, míg a maginfláció emelkedését a dohány termékkör árának főként jövedéki adó miatti emelkedése magyarázza.
A jegybank által vizsgált keresletérzékeny és ritkán változó árú termékek és szolgáltatások éves inflációja nem mutatott érdemi elmozdulást az előző hónaphoz képest, továbbra is az 1,5-2 százalékos sávban van, döntően a volatilisebb, költségváltozásokra érzékenyebb élelmiszer- és energiaárak hatottak az áremelkedés irányába.
Az iparcikkek szezonálisan igazított árszintje lényegében nem változott áprilishoz képest, árazásukat a mérsékelt importárak árleszorító hatása, valamint a folyamatosan élénkülő belföldi kereslet kettős hatása alakítja.
A piaci szolgáltatások árai az előző hónaphoz képest 0,1 százalékkal emelkedtek, ami megfelel a korábbi évek havi árváltozásának.
A feldolgozott élelmiszerek – szezonálisan igazított és adószűrt – árai áprilishoz képest emelkedtek, elsősorban a tej árának emelkedése miatt.
A lakosság inflációs várakozásai az elmúlt időszakban az inflációs alapfolyamatokkal összhangban továbbra is mérsékelt szinten alakulnak a MNB elemzése szerint. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Csak két uniós országban magasabb az infláció, mint Magyarországon
A Privátbankár Európai Inflációs Körképe hasonlította össze a márciusi és…
Tovább olvasom >Bankmonitor: Több, mint 19 000 milliárd Ft hever a magyaroknál lekötetlenül
Az MNB statisztikái szerint 19 236,1 milliárd forintot tartottak 2025. első…
Tovább olvasom >Az euróövezetben 2,2 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak március után áprilisban is
Az euróövezet éves inflációs rátája áprilisban az előzetes becsléssel összhangban…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >