MNB: májusban döntően az élelmiszer- és energiaárak hatottak az áremelkedés irányába

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2017. 06. 12. 11:26

Májusban döntően a volatilisebb, költségváltozásokra érzékenyebb élelmiszer- és energiaárak hatottak az áremelkedés irányába – állapította meg a májusi inflációs adatokat értékelve a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

elelmiszer

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH)  jelentése szerint a fogyasztói árak májusban átlagosan 2,1 százalékkal magasabbak voltak, mint egy évvel korábban, áprilishoz viszonyítva 0,2 százalékkal emelkedtek. Január-májusban a fogyasztói árak átlagosan 2,4 százalékkal nőttek. A szezonálisan kiigazított éves maginfláció májusban 2,1 százalék volt az áprilisi 1,9 százalék után.
A jegybank által számított maginfláció májusban 2,1 százalék, míg az indirekt adóktól – áfa, jövedéki adó – szűrt maginfláció 2 százalék volt. Az előző hónaphoz képest az infláció 0,1 százalékponttal csökkent, míg a maginfláció 0,2 százalékponttal emelkedett.
Az infláció csökkenését főként az üzemanyagok árindexének – részben bázishatások miatti – mérséklődése, míg a maginfláció emelkedését a dohány termékkör árának főként jövedéki adó miatti emelkedése magyarázza.
A jegybank által vizsgált keresletérzékeny és ritkán változó árú termékek és szolgáltatások éves inflációja nem mutatott érdemi elmozdulást az előző hónaphoz képest, továbbra is az 1,5-2 százalékos sávban van, döntően a volatilisebb, költségváltozásokra érzékenyebb élelmiszer- és energiaárak hatottak az áremelkedés irányába.
Az iparcikkek szezonálisan igazított árszintje lényegében nem változott áprilishoz képest, árazásukat a mérsékelt importárak árleszorító hatása, valamint a folyamatosan élénkülő belföldi kereslet kettős hatása alakítja.
A piaci szolgáltatások árai az előző hónaphoz képest 0,1 százalékkal emelkedtek, ami megfelel a korábbi évek havi árváltozásának.
A feldolgozott élelmiszerek – szezonálisan igazított és adószűrt – árai áprilishoz képest emelkedtek, elsősorban a tej árának emelkedése miatt.
A lakosság inflációs várakozásai az elmúlt időszakban az inflációs alapfolyamatokkal összhangban továbbra is mérsékelt szinten alakulnak a MNB elemzése szerint. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink