MNB: az nhp keretében már a GDP több mint 3 százalékának megfelelő összeget használtak fel

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 09. 24. 11:50

Érdemben hozzájárult a hitelezési fordulathoz Magyarországon a jegybank növekedési hitelprogramja (nhp), amelynek az első és második szakaszában eddig felhasznált összeg több mint 1080 milliárd forintra, a bruttó hazai termék (GDP) 3,1 százalékára rúg – mondta Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénzügyi stabilitásért és hitelösztönzésért felelős ügyvezető igazgatója.

penz--

A Napi Gazdaság konferenciáján Nagy Márton kiemelte, hogy az nhp európai, de nemzetközi összevetésben is az egyik legnagyobb volumenű hitelösztönző program.

Elmondta, hogy az MNB Monetáris Tanácsa év végén dönt az nhp jövőjéről az alapján, hogy a hitelprogram nélkül hogyan működne a hitelpiac és a bankrendszer.
Nagy Márton kifejtette, hogy az nhp nélkül a kkv szektor hitelállománya évente 5-6 százalék körüli mértékben zsugorodott volna, most pedig stagnál, vagy enyhén nő, ami jelentős eredmény. A legfrissebb adatok szerint a kkv-hitelállomány közel 27 százaléka a növekedési hitelprogram keretében született.

A hitelprogram hozzájárul a GDP növekedéséhez is, és eddig 0,5-1 százalékkal bővítette a bruttó hazai terméket.

A közel 1081 milliárd forintnyi hitel több mint 40 százaléka új beruházási hitel – hangsúlyozta Nagy Márton, hozzáfűzve, hogy mostanra a bankok normál üzletének részévé vált az nhp.

Nagy Márton jelezte: „valamikor vissza kell térni a piaci hitelezésre”, de egyelőre a növekedési hitelen kívüli hitelezésben semmi változás nincs, az nem mozdult meg.

Az ügyvezető igazgató szerint az nhp kiemelkedik a hazai kkv hitelprogramok közül: az nhp-ban érhető el a legkedvezőbb kamatozás. Hozzátette: a kkv programok között nem feltétlenül van verseny, hanem sok esetben kiegészíthetik egymást a programok. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink