MNB: az élelmiszerek drágulása emelte a maginflációt októberben
A feldolgozott élelmiszerek árindexének alakulásával magyarázza a jegybank, hogy októberben egyaránt 0,1 százalékponttal emelkedett az infláció és a maginfláció az előző hónaphoz képest.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken kiadott jelentése szerint októberben a fogyasztói árak átlagosan 2,9 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel azelőtt, a maginfláció 4,0 százalékra emelkedett.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) által számolt és a tartósabb inflációs tendenciákat megragadni hivatott mutatók közül az indirekt adóktól szűrt maginfláció 0,3 százalékponttal 3,7 százalékra, a keresletérzékeny termékek inflációja 0,2 százalékponttal 3,3 százalékosra emelkedett, míg a ritkán változó árú termékek inflációja 0,1 százalékponttal 3,3 százalékosra lassult.
Az októberi inflációs adatokat értékelve a jegybank úgy ítélte meg, hogy a költségváltozásokra érzékenyebb termékek, mint az élelmiszerek és üzemanyagok szerepe az infláció emelkedésében enyhén emelkedett az előző hónaphoz képest.
Elemzésében a jegybank rámutatott: a feldolgozott élelmiszerek – szezonálisan igazított és adószűrt – árai emelkedtek októberben, amit elsősorban a tej és tejtermékek áremelkedése magyarázott.
A feldolgozatlan élelmiszerek – szezonálisan igazított és adószűrt – árai szintén emelkedtek az előző hónaphoz képest, amihez pedig főként a sertéshús és a friss gyümölcsök árainak növekedése járult hozzá. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
KSH: a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 3,8, az előző havit 0,4 százalékkal haladta meg februárban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Márciusban a fogyasztói árak átlagosan 1,8 százalékkal haladták meg az előző év azonos hónapi értékeket
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Februárban az előző év azonos időszakához mérten 1,5, az előző hónaphoz képest 1,8 százalékkal mérséklődött az ipari termelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Aldi, Auchan, Lidl, PENNY, SPAR, Tesco: 2024-ben több mint 710 milliárdot fizettek be a költségvetésbe, miközben veszteséggel zártak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >OKSZ: Nem tud lépést tartani a reálkereset növekedési ütemével a lakossági fogyasztás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 3,8, az előző havit 0,4 százalékkal haladta meg februárban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

