MNB: a növekedési hitelprogram lezárása után is bővülhet a kkv-k hitelezése
A növekedési hitelprogram (nhp) eddigi három szakaszában 36 103 vállalkozás jutott finanszírozáshoz 2459 milliárd forint értékben, és ezzel a program jelentősen hozzájárult a gazdasági növekedéshez és a foglalkoztatás bővüléséhez. Az MNB előrejelzése szerint a kkv-k hitelállományának növekedése a következő két évben, az nhp lezárását követően is a fenntartható gazdasági növekedést támogató 5-10 százalékos sávban alakulhat – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Az MTI-hez eljuttatott közlemény emlékeztet arra, hogy monetáris tanács 2017. március végéig meghosszabbította az nhp harmadik, kivezető szakaszában a kis- és középvállalkozások (kkv) számára a szerződések megkötésére nyitva álló határidőt, azt követően a program lezárul. Addig a hitelintézetek devizapillérben még rendelkezésre álló hitelkeretüket akár forinthitelek folyósítására is felhasználhatják. A szerződéskötési határidő negyedéves meghosszabbítása ellenére a hitelek lehívására rendelkezésre álló időszak változatlanul 2018. június 29-én zárul le.
Az MNB értékelése szerint a program nemcsak a növekedés irányába fordította az éveken át csökkenő kkv-hitelezést, de érdemben, 2013 és 2016 között 2 százalék körüli mértékben járult hozzá a gazdasági növekedéshez is.
Az MNB előrejelzése szerint a kkv-hitelállomány növekedése az elkövetkező két évben is a fenntartható gazdasági növekedést támogató 5-10 százalékos sávban alakulhat, amit a bankok közötti intenzívebb verseny és az élénkebb gazdasági növekedés is alátámaszt. Az elkövetkező években a hitelgarancia szerepe felértékelődhet, ami a garanciaszervezetek nagyobb aktivitásán keresztül tovább támogathatja a kkv-hitelezés élénkülését. Emellett jelentős összegű vissza nem térítendő és visszatérítendő EU-s források állnak a kkv-szektor rendelkezésére, miközben az elmúlt években végrehajtott kamatcsökkentéseknek köszönhetően a hitelintézetek piaci alapú hiteltermékei is egyre kedvezőbb feltételekkel érhetők el.
Az MNB szerint az nhp lezárását követően a piaci alapú hitelezésnek kell teret nyernie, amelyet még két évig támogat a jegybank piaci hitelprogramja, amely szintén a központi bank növekedéstámogató programjának kereteibe illeszkedik. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
MNB-igazgató: 4,7 százalékos éves inflációval számol idén a jegybank
Az infláció 2025 hátralévő részében várhatóan meghaladja a jegybanki toleranciasávot,…
Tovább olvasom >Bankmonitor: Több, mint 19 000 milliárd Ft hever a magyaroknál lekötetlenül
Az MNB statisztikái szerint 19 236,1 milliárd forintot tartottak 2025. első…
Tovább olvasom >ESG-kérdőív vár a nagyobb hiteligénylő cégekre júliustól
2025. július 1-jétől új ESG-adatszolgáltatási kötelezettség lép életbe a vállalati hitelfelvevők…
Tovább olvasom >További cikkeink
Tiltakoznak a visszaváltási díj csökkentése miatt a kereskedők
Az Országos Kereskedelmi Szövetség megdöbbenéssel értesült arról, hogy a MOHU…
Tovább olvasom >Az Európai Bizottság elfogadta a kkv-k önkéntes fenntarthatósági jelentéstételére vonatkozó ajánlást
A VSME (Voluntary Sustainability Reporting Standard for non-listed Micro, Small…
Tovább olvasom >Az elmúlt napokban látott gyengülés ellenére a forint büszke lehet az idei teljesítményére
A múlt péntek óta a forint szerepelt a legrosszabbul a…
Tovább olvasom >