Mit veszítettünk Benke Lászlóval?

71. születésnapja előtt nem sokkal végleg elbúcsúzott Benke László, többszörös világbajnok magyar mesterszakács és mestercukrász, sokak Laci bácsija, aki annak ellenére, hogy rendkívül barátságos és közvetlen ember volt, a magyar gasztronómia 20 évvel ezelőtti kettészakadását előidéző háború legfőbb céltáblája lett – tegyük hozzá, joggal.

A hatvanas évek közepétől a kor legkiválóbbnak tartott éttermeiben dolgozott séfként, számos, ma is jó nevűnek számító szakács került ki keze alól. 18 évig volt a Gundel Károly Vendéglátóipari Iskola tanára. 1988-ban a frankfurti szakácsolimpián a regionális csapat vezetőjeként megnyerte a nemzetek nagydíját. A szocializmusban kialakult gasztronómiai iskola követőjeként a gasztroforradalomnak nevezett folyamatban soha nem vett részt. Színes egyéniségét korán felfedezte a média, ami aztán be is darálta őt (ahogy ez sok kollégájával is megtörtént később); hiteltelenné vált. Sértődés helyett – vitatható menekülési útvonalként – saját maga paródiájának szerepét vette fel. Mindig kész volt a bolondozásra szakmán belül és kívül is, de a modern gasztronómia elveinek szemszögéből elavultnak tekinthető „hagyományos magyar konyha” kedvelőit soha nem hagyta magára. A 70-es, 80-as évek nagy szakácsikonja korosztálya szerint ritka tehetséges ember volt; ha egy bő emberöltővel később születik, lehet, hogy ma róla áradoznának a halálát meg sem említő ismert gasztroportálok. //