Mit eszik az Y, hogy választ a Z?
Idén immár harmadik alkalommal rendezte meg a METRO Nagykereskedelem a METRO Fenntartható Gasztronómiai Fórum és Díjátadót, melyre a fenntartható gasztronómia napja előtt egy héttel, június 11-én került sor a budaörsi METRO Gasztroakadémián.
A cikk a Trade magazin 2024/8-9. lapszámában olvasható.
A fórum fő témája ezúttal a fenntartható gasztronómiai fordulatnak hátteret adó társadalmi és gazdasági környezet volt, kiemelt tekintettel az eltérő generációs elvárásoknak való megfelelés jelentette kihívásokra. A szervezők szerint ugyanis a jövőkompatibilis vendéglátás alapja a generációk megértése.
Generációk és falatok
Dr. Forgács Attila „Az evés évszázada” című gondolatébresztő gasztropszichológiai előadásával kezdődött a program, amelyben rámutatott az evéssel és ételekkel szembeni viszonyrendszer történelmi és pszichológiai beágyazottságára. Az étkezési szokások, preferenciák, attitűdök folyamatosan változnak – állította a szakember – a döntő fordulat egy-egy élelmiszertermék esetében mindig az, amikor a szülők (vagy leendő szülők) megfogalmazzák, hogy ők ugyan még fogyasztják az adott ételt, viszont a gyermekeiknek már nem adnák azt.
Steigervald Krisztián generációkutató a tőle megszokott szórakoztató stílusban a különböző generációk motivációit és nemzedéki alapélményeit bemutatva segített felkészülni a jövő vendégeinek fogadására és a fiatal munkavállalókra egyaránt. Fogadjuk el, hogy minden generáció más-más tapasztalati csomaggal keresi boldogulását az életben, így a generációk közti együttműködést ítélkezés helyett az elfogadásra és alkalmazkodásra kell építeni – mutatott rá a specialista.
Jó gyakorlatok, sikeres fiatalok
A program második felében jó gyakorlatokat mutattak be meghívott vendéglátós vendégek: elsőként Márics József, a debreceni Hotel Divinus Superior igazgatója vezette végig a résztvevőket a Főnix-díjas Hotel Divinus fenntartható megújulásának útján, ami egy komplex, a működés minden területét lefedő programot takart.
Ezt követően Dranka-Petro Ingrid szakács, cukrász és mentor a befogadó vendéglátás örömeit és nehézségeit mutatta be a fogyatékkal élők által alapított és fenntartott Nem Adom Fel Kávézó és Étterem koncepcióján és történetén keresztül, megható fényképsorozatokkal illusztrálva mondanivalóját.
Az előadások után fiatal vendéglátósok kerekasztal-beszélgetése következett Bősze Ákos METRO HoReCa ágazatfejlesztési vezető moderálása mellett Dalnoki Bencével, a METRO sajátmárka-nagykövetével, Bocuse d’Or bronzdíjas szakáccsal, Farkas Richárd és Pohner Ádám, aki ugyancsak sikerrel szerepelt Bocuse döntőn Lyonban – mindhárman ambiciózus, kreatív, sikeres séfek – ezúttal vendégként közelítették meg a fenntartható gasztronómia kérdéskörét.
Elismerés 2024 legjobbjainak
A rendezvény csúcspontja idén is a METRO Fenntartható Gasztronómia Díjak átadása volt. A 2022-ben alapított elismerést minden évben három kategóriában adják át a fenntartható gasztronómiában élen járó személynek, vendéglátóhelynek és szervezetnek. A díjazottakra a korábbi évek elismertjei, valamint a METRO szakembereiből álló testület tagjai tesznek javaslatot évről évre.
Az idei METRO Fenntartható Gasztronómia díjat a következők nyerték:
– Személy kategória: Dávid-Dobos Zsófia, a Hungast vezető dietetikusa. Az elismerést a közétkeztetésben dolgozó dietetikusok szakmai megbecsültségének növeléséért, munkájuk „láthatóságának” javításáért, az iskolai közétkeztetésbe bevezethető fenntartható, egészséges fogások kidolgozásáért nyerte el.
– Vendéglátóhely kategória: Iszkor – Mályinka. A bükki Mályinkán, az erdő kapujában található, fenntarthatósági szempontok alapján üzemelő vonzó vidéki bisztró magas színvonalon műveli a farm to table gyakorlatát, és példamutató kapcsolatokat ápol a helyi termelőkkel. A díjat Pohner Ádám tulajdonos és séf vette át.
– Szervezet kategória: Magyar Élelmiszerbank Egyesület. A nonprofit szervezet a magyarországi üzletláncokban, élelmiszergyártó és catering cégeknél képződő élelmiszer-felesleget szociális céllal és magas fokon szervezetten menti. Tevékenységükkel nagyban hozzájárulnak az élelmiszerhulladék-képződés megakadályozásához. A díjat Hajnal Henriett fejlesztési igazgató, Bérces Éva fejlesztési vezető és Tiliczki Jonatán szervezeti kapcsolattartó vették át.
A díj, valamint az elismerést jelző üvegplakett átadásában ezúttal is közreműködtek az előző év díjazottjai: a 2023-ban elismert Szöllősi Réka élelmiszer-politikai elemző és fenntarthatósági tanácsadó (személy kategória), a The Planteen képviseletében Fait Federika tulajdonos és Zsolnay Gergely vegán séf (vendéglátóhely kategória), a Dabasi Intézményfenntartó Központ csapata nevében pedig Csernák Rozália intézményvezető és Bennárik József gazdasági vezető (szervezet kategória).
A díjakat a METRO nevében Bősze Ákos HoReCa ágazatfejlesztési vezető nyújtotta át, aki így fogalmazott a vállalat által felvállalt küldetésről: „A vendéglátás és a gasztronómia csodálatos, ugyanakkor a korallszigetekhez hasonlóan törékeny szakma, ezért a fenntarthatóság létszükséglete. Kötelességünknek érezzük sokoldalúan támogatni ennek a gyönyörű szakmának az elhivatott művelőit, akár termékekkel, akár módszertani segítségnyújtással, akár motiváló elismeréssel. Részünkről a megtiszteltetés!”. //
Fenntartható Gasztronómia Fórum
A METRO Fenntartható Gasztronómia Fórum és Díjátadó a METRO fenntartható gasztronómiai programjának része. A METRO Fenntartható Gasztronómia Díjat 2022-ben alapította a nagykereskedelem, az átadásának kereteket adó szakmai fórum azóta a vendéglátás fenntarthatósági fordulatához és az erről szóló közös gondolkodáshoz kíván hozzájárulni módszertani segítségnyújtással. Az eseményt minden évben a fenntartható gasztronómia napja (június 18.) alkalmából, annak megünneplésére rendezik meg.
A koronavírus okozta általános válság megkérdőjelezte a vendéglátóipar eddigi stratégiáit és megoldásait, és sürgetővé tette a három pilléren – gazdasági, környezeti és szociális – nyugvó fenntarthatósági fordulatot. A METRO Fenntartható Gasztronómia Fórum és Díjátadó ehhez ad kapaszkodókat jó gyakorlatok és eszközök bemutatásával. A fórum segítséget nyújt a fenntartható üzleti modell kialakításához, miközben szakmai párbeszédet generál a téma mentén. A kezdeményezés egyedülálló módon célcsoportspecifikus: kifejezetten a vendéglátóipari szereplők felé irányul. A 2022-ben útjára indított, három kategóriában – személy, vendéglátóhely és szervezet – adható METRO Fenntartható Gasztronómia Díj nemcsak motivációt nyújt, hanem a szakmai közösségépítés eszköze is lett.
A díjazottakat általános szakmai elismerés övezi, az üvegplakettből és Deák Zsuzsanna üvegművész által készített egyedi Korall-tálból álló díj elnyerése komoly presztízst jelent. A kezdeményezés egy komplex vállalati program része: a fenntartható gasztronómia jelen van a termékfejlesztésben, a kommunikációban, valamint a nagykereskedelem tudásközpontja, a METRO Gasztroakadémia képzési kínálatában is. //
Kapcsolódó cikkeink
Az Alpro Peter Crouchcsal együttműködve bővíti növényifehérje-választékát
Az Alpro egy sor újdonsággal bővítette növényifehérje-választékát a Peter Crouch futball-legendával kötött…
Tovább olvasom >Adatlopásoktól rettegnek a vásárlók
Egyre több vevő aggódik amiatt, hogy a vásárláskor megadott adatai…
Tovább olvasom >Balatoni sörök
A Zamárdi Nyitva! Vállalkozói Egyesület rendelésére készítette a lokálpatrióta balatonföldvári Helka…
Tovább olvasom >További cikkeink
Az Európai Bizottság egy évvel elhalasztaná az EUDR bevezetését
Tegnap az Európai Bizottság bejelentette, hogy az Európai Unió Erdőirtás-mentes…
Tovább olvasom >Íme a legvilágpiacképesebb magyar e-kereskedők
Első alkalommal adták át a HungarEcomm Stars Díjat, Magyarország legkiemelkedőbb,…
Tovább olvasom >Magyarország átvette a Békekenyér-kezdeményezés elnökségét Németországtól
Jövőre Magyarország látja el a berlini fal leomlásának emlékére Németország…
Tovább olvasom >