Mintegy 6,5 milliárd forintot költött a szállodák korszerűsítésére a Danubius
Összesen mintegy 6,5 milliárd forintot fordított a Danubius a Hilton Budapest, a Danubius Hotel Helia és a Radisson Blu Béke Hotel szállodák korszerűsítésére. A rekonstrukció keretében a szállodák szobái és rendezvényközpontjai, valamint egyéb vendégterek újultak meg – közölte a vállalat az MTI-vel .
A közlemény idézi Kovács Balázs vezérigazgatót, aki elmondta: a beruházásokkal az üzleti turizmus területén kívánják erősíteni a pozíciójukat. A szállodáik bevételeinek egyre nagyobb hányadát adják a konferenciaturizmusból, illetve az üzleti céllal érkező vendégek kiszolgálásából származó bevételek. Ennek a trendnek a további erősödését valószínűsítik az első negyedéves számok is, hiszen már az év első három hónapjában elérték az előző évi konferenciamennyiségnek a kétharmadát – tette hozzá.
A legnagyobb értékű beruházás a Hilton Budapestben valósult meg, ahol többek között a báltermet és a kapcsolódó kisebb termeket, valamint a szobák mintegy kétharmadát újították fel. Emellett a fejlesztés részeként egy nagyobb csoportok érkezését segítő fogadóépületet és érkezőteret, valamint egy, a Budai Várhegy sziklájába süllyesztett panorámaliftet építettek, ezzel könnyítve meg a Hiltonban megszálló vendégek érkeztetését.
A Danubius Hotel Helia szállodában az első emeleten található konferenciaszintet újították fel, a 400 fő befogadására alkalmas báltermet, valamint kilenc kisebb konferenciatermet, továbbá az ezekhez tartozó összes fogadóhelyiséget korszerűsítve. Ezzel a felújítások nem fejeződtek be, ősszel indul a beruházás újabb üteme – írták.
A Radisson Blu Béke Hotelben kétemeletnyi vendégszoba és lakosztály teljeskörű felújítása történt meg.
A Danubius 23 saját tulajdonú szállodát, több mint 5500 szobát üzemeltet. Többségi tulajdonosa és üzemeltetője további 8 csehországi, 12 szlovákiai és 3 romániai szállodának. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
K&H: végre zsebükbe nyúlnak a nagyvállalatok vezetői, ha fejlesztésről van szó
Jelentős változások mentek végbe a nagyvállalatok beruházási hajlandóságában – derült…
Tovább olvasom >180 millió eurós fejlesztést tervez a Gruppo Megamark Dél-Olaszországban
Az olaszországi regionális élelmiszer-kiskereskedő, a Gruppo Megamark két év alatt…
Tovább olvasom >Brazil üzemének bővítésébe invesztál a Coca-Cola FEMSA
A Coca-Cola FEMSA több mint 600 millió reált (kb 110…
Tovább olvasom >További cikkeink
Viheted magaddal a bárpultod – A nap képe
Bartender táska mobil mixereknek párnázott rekeszekkel az italok palackjai és…
Tovább olvasom >Szárnyal a nyaralópiac: 37 százalékos drágulás fél év alatt
A lakáspiachoz hasonlóan a nyaralópiac is jelentős lendületet vett 2025…
Tovább olvasom >Olaszország idén is tarol a turisták körében – drágább, de megéri
Bár az árak emelkedtek, Olaszország továbbra is az egyik legnépszerűbb…
Tovább olvasom >