Mintegy 6,5 milliárd forintot költött a szállodák korszerűsítésére a Danubius
Összesen mintegy 6,5 milliárd forintot fordított a Danubius a Hilton Budapest, a Danubius Hotel Helia és a Radisson Blu Béke Hotel szállodák korszerűsítésére. A rekonstrukció keretében a szállodák szobái és rendezvényközpontjai, valamint egyéb vendégterek újultak meg – közölte a vállalat az MTI-vel .
A közlemény idézi Kovács Balázs vezérigazgatót, aki elmondta: a beruházásokkal az üzleti turizmus területén kívánják erősíteni a pozíciójukat. A szállodáik bevételeinek egyre nagyobb hányadát adják a konferenciaturizmusból, illetve az üzleti céllal érkező vendégek kiszolgálásából származó bevételek. Ennek a trendnek a további erősödését valószínűsítik az első negyedéves számok is, hiszen már az év első három hónapjában elérték az előző évi konferenciamennyiségnek a kétharmadát – tette hozzá.
A legnagyobb értékű beruházás a Hilton Budapestben valósult meg, ahol többek között a báltermet és a kapcsolódó kisebb termeket, valamint a szobák mintegy kétharmadát újították fel. Emellett a fejlesztés részeként egy nagyobb csoportok érkezését segítő fogadóépületet és érkezőteret, valamint egy, a Budai Várhegy sziklájába süllyesztett panorámaliftet építettek, ezzel könnyítve meg a Hiltonban megszálló vendégek érkeztetését.
A Danubius Hotel Helia szállodában az első emeleten található konferenciaszintet újították fel, a 400 fő befogadására alkalmas báltermet, valamint kilenc kisebb konferenciatermet, továbbá az ezekhez tartozó összes fogadóhelyiséget korszerűsítve. Ezzel a felújítások nem fejeződtek be, ősszel indul a beruházás újabb üteme – írták.
A Radisson Blu Béke Hotelben kétemeletnyi vendégszoba és lakosztály teljeskörű felújítása történt meg.
A Danubius 23 saját tulajdonú szállodát, több mint 5500 szobát üzemeltet. Többségi tulajdonosa és üzemeltetője további 8 csehországi, 12 szlovákiai és 3 romániai szállodának. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Gyártósoravató a Szentkirályinál +VIDEÓ!
Jelentősen bővíti gyártókapacitását az idén 30 éves Szentkirályi, annak az…
Tovább olvasom >2022-es rekordárbevétel, beruházások, online fejlesztések a Praktikernél
A beruházások és fejlesztések mellett az építőipart közvetetten érintő állami…
Tovább olvasom >Az elmúlt tizenhat év legnagyobb beruházását indítja el a Coca-Cola HBC Magyarország Dunaharasztiban
Összesen mintegy 23 millió euró (~8,7 milliárd forint) értékben fejleszti…
Tovább olvasom >További cikkeink
Idén újra féláron ehetjük a csokifagyit az ország számos pontján
Idén második alkalommal 2023. június 7-én kerül megrendezésre a Csokifagyi Napja, igazodva…
Tovább olvasom >Mindennapi sznekkelések
Bármilyen szemmel is nézzük a snackek színes világát, figyeljünk rájuk…
Tovább olvasom >A negatív reklám is reklám – A nap képe
Mai képünk megállítótáblájának szövege nem a címben olvasható mondás logikája…
Tovább olvasom >