Minőségi édességek Mikulásra
A Magyar Édességgyártók Szövetségének tájékoztatása szerint tavaly minden karácsonyi szezonban mértnél többet, összesen mintegy 943 tonnányi figurás édességet tettünk gyermekeink és szeretteink kiscsizmáiba.
Az utóbbi években hazánkban a figurás édességek és a szaloncukrok kiválasztásának is közös szempontja a minőség: a figurás édességekből a valódi csokoládéból készült, magas kakaótartalmú Mikulás-, krampusz- és csizmafigurákat, a szaloncukrokból pedig elsősorban a márkás, esztétikus kiszerelésű, állótasakos vagy dobozos kiszerelést választjuk – derült ki a Magyar Édességgyártók tájékoztatóján.
A mindössze 4-5 hetes ünnepiédesség-szezonban, 2008-ban 943 tonnányi különböző kiszerelésű csokoládé figurát vásároltunk, szemben a 2007-ben kosarainkba kerülő 821 tonnányi Mikulás édességgel. Ezen termékekre tavaly közel 2,7 milliárd forintot költöttünk. Ebből kb.1,8 milliárd forint a gyerekek csizmáiba kerülő csokoládé figurákra jut, mintegy 500 millió forintért játékkal kiegészített ajándékcsomagokat, adventi naptárakat és speciális ajándékcsomagokat, további 370 millió forintért pedig klasszikus Mikulás csomagokat vásárolunk.
A magyar fogyasztók minőség preferenciájában 2007 jelentette a fordulópontot, amelytől kezdve mind értékben, mind pedig mennyiségben a magas kakaótartalmú, valódi csokoládéból készült figurás édességekből fogy több, míg az alacsony tápértékű, bevonómasszából készült termékek fogyasztása csökken.
Szaloncukorból a magyar családok minden évben megközelítőleg 5 és fél ezer tonnányit, azaz családonként kb. 1,7 kilogrammnyit vásárolnak, amelyre több mint 6 milliárd forintot költenek – írja a Világgazdaság Online.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
KSH: novemberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 4,1, az előző havit 0,6 százalékkal haladta meg
2024. novemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint…
Tovább olvasom >NGM: láthatóan kezd visszatérni a lakosság bizalma
A kormány azon dolgozik, hogy a gazdaság jobban teljesítsen, így…
Tovább olvasom >Fidelity Kitekintés 2025: Az USA készen áll a reflációra
A republikánusok fölényes győzelme a novemberi választásokon jelentősen megváltoztatta a…
Tovább olvasom >