Minőségi alapanyagokkal erősíthető a közétkeztetés színvonala
Fontos cél, hogy a közétkeztetésben egészséges és biztonságos, főként helyi és bio alapanyagokból előállított ételek készüljenek, amelyek mennyiségileg és minőségileg is megfelelnek a korcsoportok élettani igényeinek – hangsúlyozta Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár a Közétkeztetők, Élelmezésvezetők Országos Szövetségének szerdai budapesti szakmai napján az Agrárminisztérium közleménye szerint.
Az államtitkár a közlemény szerint kiemelte, hogy a vendéglátás és a közétkeztetés helyzetének javítása érdekében 2010 óta sok intézkedés történt, ebben nagy szerepe volt a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnak (Nébih) 2012-es létrejötte óta.
Felidézte, hogy 2015-ben indult el a „Minőségvezérelt közétkeztetés” program, amely a helyi termékek közétkeztetésbe juttatását, valamint helyzetének javítását tűzte ki célul. 2017 második felétől képzett auditorok végzik a közétkeztető létesítmények kötelező élelmiszerbiztonsági és élelmiszer-higiéniai minősítését megelőző szemléket, a Nébih illetékes osztályának szakmai irányítása mellett. Eddig 4600 főző-, és 3600 tálalókonyha hitelesítését végezték el.
Felhívta a figyelmet arra, hogy tavaly elkészült az átdolgozott útmutató a vendéglátás és étkeztetés jó higiéniai gyakorlatához, amely ismerteti a legjobb gyakorlati tapasztalatokat a közétkeztetésben is.
Az államtitkár kitért arra, hogy az Agrárminisztérium és a Nébih a szemléletformálás számos eszközével és módjával él, ezek között említette a közétkeztetési szakácsverseny támogatását.
Zsigó Róbert kiemelte azt is, hogy az elmúlt években csökkent a közétkeztetésben bekövetkezett élelmiszer eredetű megbetegedések, illetve az ezzel kapcsolatos események száma – áll a tárca közleményében. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Növényvédő szerek alkalmazhatósága a különböző kukorica kultúrákban
A növényvédő szerek kiválasztásakor kiemelt jelentőséggel bír, hogy az adott…
Tovább olvasom >Fokozott ellenőrzések a hazai állatállomány védelmében
Kiemelten fontos a védekezés a fertőző állatbetegségek ellen, hiszen így…
Tovább olvasom >Nébih: leveskockát hívtak vissza a forgalomból nem jelölt szójaallergén miatt
Több magyarországi vállalkozáshoz is eljutott az a vietnámi leveskocka, amit…
Tovább olvasom >További cikkeink
45 millió fontos beruházást indít a Müller brit tejüzemében
A német Theo Müller csoporthoz tartozó Müller 45 millió fontot…
Tovább olvasom >NewPrinces Group veszi meg a Carrefour olaszországi üzletei
Megállapodást kötött a Carrefour a NewPrinces Group-pal olaszországi tevékenységeinek értékesítéséről.…
Tovább olvasom >Tovább nőtt a fair trade Németországban
A németországi fair trade forgalom 2024-ben 11%-kal, 2,6 milliárd euróra…
Tovább olvasom >