Minden termékre ráíratná az EP a származási helyet

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 04. 16. 12:05

A jelenlegi önkéntes gyakorlat helyett minden terméken kötelezően fel kellene tüntetni, hogy hol készült – szerepel abban a jogszabálytervezetben, amelyről kedden foglalt állást az Európai Parlament.

EU-parl

A rendelet, amelyről a másik uniós társjogalkotó intézmény, a tagállamok szakminisztereit tömörítő tanács még nem alakította ki a maga álláspontját, abban szabad kezet adna a tagállamoknak, hogy egy unióban készült terméknél pontosan fel kelljen-e tüntetni a származási országot, vagy az is megteszi, hogy „Made in the EU”. A parlament sajtószolgálatának tájékoztatása emlékeztet arra, hogy a veszélyes termékek kiszűrését szolgáló RAPEX gyorsriasztó rendszerben tavaly fennakadt árucikkek 10 százalékánál nem volt feltüntetve a származási ország, így nem lehetett megállapítani, hol készült.

A tervezett rendelet szerint egy több országban előállított terméknél azt az országot kell majd származási helyként feltüntetni, ahol az utolsó lényeges, gazdaságilag indokolt feldolgozás vagy megmunkálás történt, amelynek eredményeként új termék jött létre.

A fogyasztóvédelem kérdéskörével foglalkozó rendelettervezetben a parlament emellett azt is javasolja, hogy az Európai Bizottság állítson össze feketelistát azokról a cégekről, amelyek rendszeresen megszegik az EU termékbiztonsági előírásait. A fogyasztók által elszenvedett károk európai szintű adatbázisának létrehozását is javasolják.

A rendelet úgynevezett rendes jogalkotási eljárásban készül, amelynek értelmében uniós jogszabályt csak az Európai Parlament és a tanács egyetértésével lehet elfogadni. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink