Minden ötödik kilogramm élelmiszer a kukába kerül: te mennyivel járulsz hozzá?
Ötödik alkalommal hirdeti meg háztartási élelmiszerhulladék felmérését a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Maradék nélkül programja. A hivatal október 16-ától várja az önkéntesek jelentkezésék, akik vállalják, hogy egy héten át naplózzák, mennyi élelmiszer kerül a kukába otthonukban. Az élelmezési világnap egyben ideális alkalom arra, hogy felhívjuk a figyelmet az élelmiszerpazarlás jelentette világproblémára is. Ebben a Maradék nélkül csapatához idén Viszkok Fruzsi is csatlakozott.

(Fotó: Pixabay)
A világszerte megtermelt élelmiszerek ötöde a kukában végzi, miközben minden tizedik ember éhezik. A legfrissebb becslések szerint Magyarországon 883 ezer tonna élelmiszert dobunk ki évente, amelynek jelentős része a háztartásokban keletkezik: kb. 60 kg élelmiszerhulladékot termelünk fejenként, ebből 24 kg megelőzhető lenne. Az elpazarolt élelmiszer – mai árak mellett – mintegy 40 ezer forint veszteséget jelent egy átlagos állampolgár számára, míg összmennyisége olyan mértékű, hogy abból 430 ezer ember egy éven át naponta háromszor jóllakhatna.
A Nébih Maradék nélkül programja 2016 óta követi nyomon a magyar háztartásokban keletkező élelmiszerhulladék mennyiségét
A legújabb, ötödik felmérésre a jelentkezés október 16-án, az élelmezési világnapon indul, a regisztrációs felület a Maradék nélkül honlapján érhető el. A kutatás fő célja az adatgyűjtés, de annak részeként a szemléletformálás és a jó gyakorlatok összegyűjtése is szerepet kap. A résztvevők, amellett, hogy megismerhetik, saját háztartásuk helyzete hogy viszonyul az országos átlaghoz, információs anyagokkal és kisebb ajándékokkal is gazdagodnak.
Az élelmezési világnapon a Maradék nélkül program az élelmiszerpazarlás problémájára és a jó megoldásokra is szeretné felhívni a figyelmet
Ebben idén Viszkok Fruzsi online tartalomkészítő, könyvíró is segíti a hivatalt. Az ismert véleményvezér a fenntartható konyhai szokások kialakítását segítő gyakorlatias tippeket oszt meg felületein, mint például, hogy ha valamiből több darab is van otthon, akkor a legrégebbit használjuk fel először. További élelmiszerpazarlás-elkerülő tippek találhatóak Viszkok Fruzsi Instagram, valamint a Maradék nélkül program Facebook és Instagram oldalán.
Nébih
Kapcsolódó cikkeink
Nógrád vármegyében is megjelent a madárinfluenza
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Járványügyi zárlatot rendelt el a Nébih három somogyi sertéstelepen
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ismét megjelent Csongrád-Csanád vármegyében a madárinfluenza
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Hosszú távú partnerségekre építve teremt valódi társadalmi hatást a PENNY
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A szánkó, a hólapát és az autóakku az extrém időjárás sztárja az eMAG-nál
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: novemberben az előző év azonos időszakához mérten 5,4, az előző hónaphoz képest 2,0 százalékkal visszaesett az ipari termelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

