Minden második vásárló figyel az élelmiszerek eredetére
A hazai élelmiszerek tudatos fogyasztásában van még hova erősödnünk: egyelőre csak minden második ember választását befolyásolja, hogy melyik országból származik az élelmiszer, amit vesz, és közülük is csupán minden harmadik vásárló keresi kifejezetten a hazai termékeket.
– A K&H a fenntartható agráriumért programunk keretében arról kérdeztük a lakosságot, mennyire tudatosan választanak hazai élelmiszert. Hiszen a szektor fejlődése (különösen az innovációk és a kapacitásnövelő beruházások) szempontjából elengedhetetlen, hogy a hazai mezőgazdaság és élelmiszeripar olyan stabil vásárlóközönséggel rendelkezzen, amely hosszú távon igényt generál mind a fogyasztások, mind a fejlesztések tekintetében – hívta fel a figyelmet Tresó István, a K&H Agrárüzletág fejlesztési főosztály vezetője. – A reprezentatív, 500 fő megkérdezésével történt kutatásunk eredményei alapján az látható, hogy a fogyasztók 50%-a vásárol tudatosan magyar élelmiszert, míg közel ugyanennyien (46%) vannak azok, akik számára ez nem döntő érv. Szerencsére azok, akik nem tudják, honnan származik az élelmiszer, vagy ritkán vásárolnak célirányosan hazai terméket, kifejezetten kevesen vannak, mindössze a vásárlók 4%-a.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Imádják a nyereményjátékokat a magyar vevők egy friss kutatás szerint
Szinte minden magyar vásárló hajlandó többet költeni, ha ezzel nyerési…
Tovább olvasom >Indul a „Micsoda malacunk van!” sertéshús-népszerűsítő kampány
A magyar termékek vásárlása a nemzetgazdaságot támogatja, munkahelyek megtartását segíti,…
Tovább olvasom >KPMG: Egyszerre optimisták, aggódnak és izgatottak a magyarok, ha AI-ról van szó
A KPMG és a Melbourne-i Egyetem közös nemzetközi kutatása szerint…
Tovább olvasom >