Minden második magyar úgy érzi, nincsenek felesleges kiadásai
A magyar lakosság több mint fele úgy gondolja, hogy nincsenek felesleges kiadásai, így nincs lehetősége az előgondoskodásra – derül ki egy friss felmérésből.
A Groupama Garancia Biztosító legfrissebb kutatása szerint a magyarok 56 százaléka érzi úgy, hogy elég komoly megszorításokkal él, azaz egyáltalán nincsenek felesleges kiadásai.
A népesség csaknem negyede, 24 százaléka gondolja azt, hogy ha lemondana felesleges kiadásairól, akkor el tudna kezdeni rendszeresen megtakarítani akár egy jelentősebb összeget.
A válaszadók 19 százaléka, a lakosság ötöde mondta, hogy felesleges kiadásai lemondása nélkül is képes takarékoskodni.
A megkérdezettek úgy vélik, hogy tudatosabb vásárlással, a fogyasztási szokások megváltoztatásával havonta mintegy 20 ezer forint megspórolható lenne.
A felmérés alapján a családokban a legtöbb pénz lakásfenntartásra és élelmiszerre megy el.
A válaszadók szerint a legtöbbet a kisösszegű kiadásokon az élelmiszerboltokban, valamint az otthoni háztartási energiával való takarékoskodással lehet megspórolni.
Következőként a dohányárukat, elsősorban a leszokást mondták a megkérdezettek, valamint az öltözködésre szánt pluszköltségeket, kocsi helyett a tömegközlekedés használatát és a megfontoltabb telefonálási szokásokat.
A szerencsejátékokra, a szeszesitalokra, a szórakozásra, a szépítkezésre fordított kiadások szintén mérsékelhetőek lehetnek a válaszadók szerint – derül ki a Groupama közleményéből. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >A vártnál magasabb lett az április infláció
Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig…
Tovább olvasom >