Milliós büntetések a fogyasztók megtévesztéséért

Szerző: trademagazin Dátum: 2011. 03. 18. 12:44

A kiszabható legmagasabb, összesen 10, 6 millió forint bírság megfizetésére kötelezett a Gazdasági Versenyhivatal három, fogyasztói csoportokat szervező vállalkozást.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) szerint a Standard-Company, az Invest Holding System, valamint a Mutuo Risparmio kommunikációjával megtévesztette a fogyasztókat, ezért azokra sorrendben 1,6 millió, 5,8 millió, valamint 3,2 millió forint bírságot szabott ki.

A versenyhivatal indoklása szerint ezek a cégek a nagy példányszámú lapokban jelentek meg hirdetéseikkel, melyek elolvasásakor az emberek a kínált összeg mértékére, a futamidőre és a havi törlesztőrészletre vonatkozóan téves következtetésre juthattak. Így rosszul gondolhatták azt, hogy a reklámozott szolgáltatás igénybevétele esetén azonnal hozzájuthatnak az igényelt összeghez, amelyet ezt követően havonkénti törlesztéssel fizethetnek vissza.

A GVH szerint ezek a cégek nem, vagy nem egyértelműen adtak információt a fogyasztói csoportok lényeges tulajdonságairól. Többek között arról, hogy az adott szolgáltatás nyújtására a tagok befizetéseiből kerül sor, valamint arról, hogy meghatározó a szerencseelem, azaz sorsolásokon vagy előtörlesztés vállalása alapján dől el, hogy ki juthat vásárlói joghoz, amire lehet, hogy csak évek múlva kerül sor.

A versenyhivatal súlyosító körülményként értékelte mindhárom cégnél, hogy a jogsértő hirdetések, reklámok közzététele időben elhúzódott, valamint a fogyasztók igen széles körét elérő lapokban nagyfokú intenzitással jelentek meg.

Az elmúlt években több versenytanácsi és bírósági döntés született a fogyasztói csoportok népszerűsítését érintő kérdésekről. Ezek egybehangzóan kimondják, hogy a reklámoknak ki kell térniük e vásárlási társulás sajátosságaira – írja az origo.

Kapcsolódó cikkeink