Milliós bírság hamis libamáj forgalmazása miatt
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) azonnali termékvisszahívásra kötelezett egy libamáj megjelöléssel fagyasztott kacsamájat forgalmazó céget, emellett több mint 2 tonna termékét vontak forgalmi korlátozás alá, mintegy 10 millió forint értékben. A Kurunczi Hús Bt. milliós bírságra számíthat – közölte a hivatal kedden az MTI-vel.
A Nébih munkatársai országszerte több hónapig vettek mintákat fagyasztott libamáj termékekből, mivel az külsőre könnyen összetéveszthető a kacsamájjal, és az elmúlt évek tapasztalatai alapján az élelmiszerhamisítók is előszeretettel kísérleteznek vele.
Az elvégzett ellenőrzéssorozat megállapította, hogy az esetek többségében a fajazonossági DNS vizsgálatok szerint liba helyett kacsából származott az adott termék.
Az eljárás jelenlegi szakaszában több mint 2 tonna terméket vontak forgalmi korlátozás alá, mintegy 10 millió forint értékben. A hatóság arra is kötelezte az érintett céget, hogy az általa gyártott valamennyi „fagyasztott libamáj” jelölésű terméket hívja vissza a forgalomból és hiánytalanul őrizze meg a vizsgálat lezárásáig. Az eljárás folyamatban van, a felelős megállapítását követően az élelmiszerhamisítás elkövetője milliós bírságra számíthat.
A nyilvános cégadatok szerint a Kurunczi Hús Bt. székhelye Budapesten van. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Vetőmag szövetség: növekedési pályán az ökológiai gazdálkodás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ünnepi menütervezés könnyedén a Nébih Maradék nélkül adagkalkulátorával
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Növekedési pályán az ökológiai gazdálkodás, már stabilan 300 ezer hektár fölött az ökoterület nagysága
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Prémium ital, prémium irodalom
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Kovász- és kombuchamegosztó kampányt indít a Felelős Gasztrohős Alapítvány
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Stílus, nyelv, eszköz
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
