Mihályi László: minden adott, hogy a magyar cukrászat felzárkózzon a világhoz

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 10. 05. 11:12

Minden adott, hogy a magyar cukrászat is felzárkózzon a világhoz: az alapok, a tradíció, a világlátottság, a felkészültség, de „a puzzle darabjai” még szanaszét vannak – mondta el az MTI-nek Mihály László cukrász, a Váci Desszert Szalon tulajdonosa a spanyolországi San Sebastiánban zajló Gastronomika világkongresszuson, ahol meghívottként tartott előadást a nemzetközi szakmai közönségnek.

gastronomika

„Látszódik egy nagyon komoly fejlődés a Michelin-csillagos éttermek sikereink keresztül (…) ők már azért pályán vannak, de a cukrászatnál én úgy tudnék fogalmazni, hogy az űrrakéta útra készen van, de idő kérdése, hogy mikor gyújtjuk be a rakétákat” – mondta Mihályi László, aki 2009-ben bejutott a cukrász világbajnokság döntőjébe, ezzel a legeredményesebb magyar cukrásznak számít.
A szakember szerint a sikerhez elengedhetetlen a nyitottság, a szorgalom és az alázatos munka, de ezeken kívül másra is szükség lenne, egy olyan gasztronómiai iskolára, oktatási intézményre, amely nemzetközi referenciákkal rendelkezik, az onnan kikerülő szakembereket az életre készít fel és használható tudást ad számukra.
Mint mondta, San Sebastiánban járt a Basque Culinary Centerben, amely az egyetlen gasztronómiai egyetem, de korábban is megfordult már a világ több olyan vendéglátóipari oktatási intézményében, ahol magas színvonalon képzik a szakembereket. „Nagyon elférne otthon egy ilyen” – tette hozzá.
Mihályi László beszélt a gasztronómia területén dolgozók „mérhetetlen felelősségéről” is. „Mi vagyunk azok a szakemberek, akiknek a szakmai felelőssége az, hogy ízlést formáljunk” – fogalmazott.
A cukrász rendkívüli megtiszteltetésnek nevezte, hogy előadóként lehet jelen San Sebastiánban és szerinte Magyarország sokat profitálhat abból, hogy most díszvendégként megmutathatja gasztronómiáját.
Példaként említette, hogy a kongresszuson az általa bemutatott desszertet, a hagyományos dobostorta újragondolt változatát perui vendégek is megkóstolhatták, akik korábban sosem hallottak erről a jellegzetes magyar édességről. (MTI, Fehér Krisztina)

Kapcsolódó cikkeink