Miért nem maradnak otthon a nyugdíjasok, amikor miattuk van minden korlátozás?

„Joggal merül fel ugyanis a kérdés a fiatalabbakban, hogy valahol az idősebb generáció érdekében történik a sok-sok változás és korlátozás, miattuk áll le a gazdaság, akkor ők miért nem alkalmazkodnak ehhez a helyzethez. Ez komoly feszültséget szül, frusztrálja a fiatalabbakat” – hívta fel a figyelmet a Pénzcentrumnak adott interjújában Steigervald Krisztián generációkutató.

Pénzcentrum: Az eddigi statisztikák alapján ki lehet jelenteni, hogy az idősebb generációt jobban veszélyezteti a koronavírus. Ez a helyzet viszont azt jelenti, hogy – akár otthon, akár a munkahelyeken – a fiatalabb generációknak extra terhekkel kell megbirkózniuk. Okozhat ez feszültséget a generációk között?

Steigervald Krisztián: Olyannyira, hogy már okoz is. Egyre több helyről hallani, hogy rengeteg ember veszíti el a munkáját, de akik ezt megússzák, azoknak is rendkívüli nehézségeket okoz most az élet- és munkaszervezés, azaz a munka és magánélet egyensúlyának megtalálása. Eközben tele vannak a híradások azzal, hogy az idősebb lakosság egy látványos része folyamatosan kint van az utcán. Ez önmagában elég komoly feszültséget generál.
Joggal merül fel ugyanis a kérdés a fiatalabbakban, hogy valahol az idősebb generáció érdekében történik a sok-sok változás és korlátozás, miattuk áll le a gazdaság, akkor ők miért nem alkalmazkodnak ehhez a helyzethez. Ez komoly feszültséget szül, frusztrálja a fiatalabbakat.
Azt viszont látni kell, hogy a 60 év felettiek egy olyan világban nőttek fel, ami arra tanította meg őket, hogy senkire nem számíthatnak, csak saját magukra, és ezért nem tudnak és nem is akarnak segítséget kérni. Nekik ez az életben maradás alapja, hogy kimegy és bevásárol. A társadalom ennyire gyorsan nem tudott kitalálni más olyan szociális tevékenységet, ami fel tudná cserélni ezt a programot. Az, hogy egész nap nézzen tévét, nem megoldás egy 60-70 éves embernek, aki ahhoz szokott hozzá, hogy mindennap találkozik a boltossal, elmegy újságot venni. Megvannak ezek a rutinok 20-30 éve, és az nem válasz, hogy most maradj otthon.

A fiatalabb generációknak könnyebbséget jelent, hogy részben vagy már teljesen a digitális korban szocializálódtak?

Azt gondolom, hogy igen. Ha ezt nem most kell elsajátítanod, hanem benne van a rutinodban, ez a napi életritmusod szerves része már amúgy is, csak most maximum többet használod, akkor ez komoly segítség a mindennapokban, pszichológiai vonatkozásban is. Egyik napról a másikra ezt megtanítani 100 ezreknek nagyon nehéz, még úgy is, hogy ott lebeg az idősebbek feje felett, hogy szó szerint halálos következménye is lehet a személyes kontaktusnak.

Az, hogy úgy tűnik, sok idős ember nem veszi eléggé komolyan a veszélyhelyzetet, nem fakadhat abból, hogy ők jóval több tapasztalattal rendelkeznek, köztük olyan krízishelyzetekkel is, mint egy háború?

De, így van. Van egy olyan alapélményük, ami a fiatalabb generációkban nincs meg. Itt nemcsak a világháborúra kell gondolni, hanem az 50-es évek végéig a hidegháború, a forradalom, a beszolgáltatás, az ÁVO valós történetek voltak. Most is próbálom kutatni a reakciókat, és egy idősebb néni mondta, hogy értsem meg, ő állt sorba 56-ban rohadt krumpliért, miközben lőttek közéjük, azt is túlélte, ezt is túl fogja élni. Hogy az a fajta félelem éltet, hogy féljünk valamitől, ráadásul valami láthatatlantól, az ezt a korosztályt azért nem érinti meg, mert ők már féltek nagyon sok mindentől. És van egy olyan alapélményük, hogy a félelemben vannak azok az ügyeskedések, fineszes megoldások, amelyek ki tudnak hozni ebből. Lőttek az oroszok, de mégiscsak kimentünk kajáért. Tehát ezt most nem rosszindulatból csinálják feltétlenül, hogy eljönnek otthonról.

Pszichológiailag mennyire kezelik másképp a helyzetet az egyes generációk? Gondolok itt magára a vírushelyzetre és a betegségtől való félelemre, illetve a válsághelyzet gazdasági, személyes pénzügyi hatásaira is.

Ez két rettenetesen mély kérdés. Az egyik az, hogy hogyan éljük meg a vírus okozta egészségügyi korlátozásokat, a másik, hogy hogyan éljük meg az emiatt bekövetkezett gazdasági zuhanást. Az egyik az, hogy ki veszi komolyan ezt a vírust és az ezzel kapcsolatos szigorításokat. Azt látom, hogy leginkább a 35-55 év közötti korosztály, akik ráadásul soha nem éltek meg ilyen jellegű dolgot. A fiatalabbak nem feltétlenül félelemmel értelmezik a helyzetet, inkább kíváncsisággal. Nagyon sok pozitívumot kapnak a pedagógusoktól, a szülőktől, a kortársaktól azzal kapcsolatban, ami történik. A sajtóból tudjuk, hogy nem ők a veszélyeztetettek, nem is gondolják, hogy ezzel foglalkozniuk kellene. Az idősebbekről már beszéltünk. A 35-55 év közöttieknek viszont vannak gyerekeik, meg élnek az idős szüleik is, így ők két oldalról is érzik, hogy kockáztatnak. A másik kérdés a gazdasági, ami nagyon nehéz dolog.
Furcsán hangzik, de a nyugdíj mégiscsak egy olyan stabil forma, amit havonta minden érintett megkap. Szemben a munkabérrel, mert azt viszont nem kapja meg mindenki.
Számtalan helyen van tömeges létszámleépítés, elbocsátás, bezárás, vagy kényszerszabadságra küldenek embereket. Aktív emberek jövedelme került veszélybe, ráadásul úgy, hogy Magyarországon a családok jelentős része maximum egy hónapig bírja fizetés nélkül, mert nincs megtakarítása. Nem elég, hogy ha lesz kijárási tilalom vagy szigorúbb karantén, ennek van egy pszichés megterhelő oldala, még ott van egy másik is, ami a létbizonytalansághoz kötődik, hogy hogyan fogom eltartani a családot. Akár hosszabb távon is, hogy ha véget ér a járvány, akkor utána mi lesz. Ennek sokkal komolyabb veszélye van, ez hosszabb ideig fog tartani, mint maga a járványhelyzet, ebből lesz igazán nehéz kigyógyítani a társadalmat.

Digitális tanrendet vezetett be a kormány. Egyelőre nincsenek hivatalos statisztikák ennek működésével kapcsolatban, ugyanakkor hallani olyan visszajelzéseket, hogy az idősebb tanárok nehezen birkóznak meg ezzel a műfajjal. Mit gondolsz, veszélyezteti ez az idei tanévet?

Adjuk meg a teret és a lehetőséget a pedagógusoknak és a diákoknak is. Ez most zajlik. Ez alig egy hete van az életünkben, nem hiszem, hogy van már annyi tapasztalat, hogy erről tudjunk mondani akár jót, akár rosszat. Szerintem nem csak a tanároknak vannak kihívásaik, hanem nagyon sok diáknak is. Tévedés azt gondolni, hogy attól, hogy valaki fiatal, digitálisan képzett. De ennek a döntésnek lehetnek pozitív hozadékai is. Ha a gyerekek komolyan veszik, akkor így is lehet tanulni. Aki nem akar tanulni, az offline iskolában sem tanul. Miközben a XXI. században a digitális oktatásnak van helye és szerepe. Az más kérdés, hogy ez egy kényszerpálya, hirtelen vezették be, nem volt rá felkészülve a társadalom. Ez most nem egy tesztidőszak, hanem maga a vizsga.

A HR-szakemberek azt mondják, hogy a kollegialitás terén is nagy kihívás lesz ez az időszak. Sérülhetnek a jól működő munkakapcsolatok ebben az egy-két hónapban?

Hatalmas felelősségük van most a munkaadóknak, hogy helyesen járjanak el. Főleg a 45-50 felettiekre gondolok, ott lehetnek problémák. Ők azok, akik ahhoz szoktak hozzá, hogy a munkahely a második otthon, nem tesszük le a tollat ötkor, hanem addig húzzuk, amíg munka van. Sokkal inkább értékelik az élőszavas kommunikációt, előbb ülnek be egy értekezletre, mint hogy üzenetet írjanak. Esetükben az új eszközök, megoldások alkalmazása is gondot okozhat. Azt látom a különböző kutatási platformokon, hogy a fiatalok csodálkoznak, hogy olyan egyszerűek már az online eszközök, és az idősebbek mégsem tudják ezeket kezelni. Azt gondolják, hogy biztosan nem is akarják, pedig ez nem feltétlenül van így. Ugyanis nem feltétlenül ebben látják az értéket, hanem mondjuk abban, hogy leülünk és beszélgetünk egy órán keresztül, miközben ez egy 25-30 évesnek időpazarlás. Most van egy olyan időszak, amikor minden online történik, ergo a fiatalabb munkavállalóknak ez a Kánaán. Nem biztos, hogy odafigyelünk arra, hogy az 50 felettiek egy részének ez meg rettenetesen nehéz.
Mert nemcsak az eszközök használatát kell megtanulni, hanem az egésznek a környezetét is. Nem önkéntesen vagyunk home office-ban, hanem ez kötelező. Minden áldott nap. Ráadásul úgy, hogy otthon vannak a gyerekek, akiknek otthon kellene tanulni. Őket meg kell etetni, ehhez be kell szerezni az alapanyagokat. Ennek van egy olyan nehezítése is, ami nem generációs, hanem családi életciklus jellegű.
A fiatalok könnyedebben átállnak erre a történetre, mind technikai tudással, mind home office-ban való tapasztalással. Ráadásul többnyire nincs is otthon gyerek. Kényszerpályán vagyunk. Nem tudunk erre olyan receptet adni az idősebbeknek, hogy hogyan lehet ezt megoldani. Ezért van szükség arra, hogy főnökként, munkáltatóként most nagyon figyeljünk arra, hogy nemcsak szoros mikromenedzsmenttel érdemes kezelni a munkavállalókat, hanem napi szinten bejelentkezni, beszélgetni. Csak azért csinálni online bejelentkezéseket, hogy a kollégáknak fel kelljen öltözni. Ami offline megtörténik, arra adjunk teret online is. Igyunk meg közösen egy kávét. A nők sminkeljék ki magukat. Lehet, hogy otthon ezt egyedül nem tenné meg. Minden vezetőnek ez egy emocionális kihívás, most kell nagyon mentornak lenni. Régóta beszélünk arról, hogy mi a XXI. századi vezető dolga, ezt most élőben meg kell csinálni ahhoz, hogy ne veszítsük el a kollégákat.

Régóta beszélünk arról, hogy a digitalizáció nyomán számos pozíció fog a közeljövőben megszűnni. Nos, ez a folyamat most rendkívül felgyorsulhat. Elképzelhető, hogy ebből is az idősebb generáció fog rosszabbul kijönni?

Az egész digitális átállásnak az egyik komoly hozadéka, hogy nagyon fel fognak értékelődni a humán értékek, és ezt már most látni. Egy csomó mindent sokkal gyorsabban, egyszerűbben megcsinál a gép, egy csomó mindent meg lehet oldani: analitikákat, riportokat, könyvelést stb. Viszont ezzel párhuzamosan az összes generációban nagyon hiányoznak azok a dolgok, amik emberiek. Ezért erősödött meg pl. az utóbbi időben minden, ami az employer brandinggel kapcsolatos, ami felhasználói élményt jelent a munkavállalóknak – ezt egy gép nem fogja tudni megadni helyettünk. Viszont az ehhez szükséges tudás sokkal inkább az idősebb generációban van meg. A fiataloknak meg az van meg, hogy ezt hogyan lehet leprogramozni, online megvalósítani. Ha gyors megoldásokat akarunk, akkor az lesz, hogy az egyiket felemeljük, a másikat lenyomjuk, és akkor lesz egy vesztese a jelenlegi helyzetnek. De ha tanulunk ebből a helyzetből, a munkaadók elkezdenek odafigyelni arra, hogy fokozzák a generációk közötti kommunikációt vállalaton belül az online térben, akkor ebből tök jó dolgokat ki lehet hozni. Ehhez viszont szükség van az idősebbekre, a maximalizmusukra, a hősközpontú gondolkodásukra, vegyítve a fiatalok teamgondolkodásával, kreativitásával.

Lehet-e valamilyen pozitív hozadéka a jelenlegi válsághelyzetnek?

Természetesen! Az egyik az lehet, hogy egyre többen elkezdünk odafigyelni saját magunkra, és szép lassan rájövünk arra, hogy minden generációnak megvannak a saját belső erőforrásai. Az X generációsok például néha olyanok, mint Bruce Willis, aki mindig megmenti a világot teljesen egyedül. A Baby Boomerek bármit meg tudnak csinálni bármiből. Az Y generáció tökéletes mediátor az offline idősebb és az online fiatalabbak között, egy igazi híd. Ha elfogadjuk, hogy nemcsak hibái vannak a másiknak, hanem azt nézzük, hogy mi a saját magunk és a másik előnye, annál nagyobb pozitív hozadéka ennek nem lehet.