Micéliumból és kenderből készül fenntartható tányér a MOME és a Michelin-csillagos Salt együttműködésében
Fenntartható formában készül tányér micéliumból és kenderből a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) és a Michelin-csillagos Salt étterem együttműködésében: közös kutatásuk során a körkörös étkezési kultúra eléréséhez vezető úton létrejött egy új, környezetterhelés nélkül használható tányér – tájékoztatta az intézmény az MTI-t.

Nagy az érdeklődés az innováció iránt
Kiemelik, hogy a prémium éttermekben is használható tartós tálalóeszköz alkotóelemeinek köszönhetően megőrzi a kívánt formát, szilárdsága többszöri használatot tesz lehetővé, valamint hulladékot sem hagy maga után.
Az egyetem Innovációs Központjának Anyagkutatás Hubja évek óta vizsgálja a micélium alternatív felhasználási módjait, az anyagkutatás és az alkalmazott design gasztronómiai területén pedig most először találkozhatott a közönség ezzel az újdonsággal – áll a közleményben.
A MOME közleményében felidézi, hogy a gombák segítségével előállított micélium biokompozit a hagyományos gyártási technológiák helyett mikroorganizmusok segítségével, növesztve jön létre. Az alternatív anyagok közül a csomagolástól az építészetig alkalmas lehet különböző műanyagok kiváltására, a könnyű, porózus, de jó tűzálló tulajdonságokkal bíró matéria a hungarocell és a parafa között helyezhető el. Attól függően, hogy milyen gombafajokkal dolgoznak, különböző tulajdonságokkal bírhat, lehet keményebb vagy puhább, és a nedvszívóképességük is változóan alakulhat.
Minkó Mihály, az Innovációs Központ kutatója a közleményben kiemeli, hogy a biokompozit anyagok térnyerése elkerülhetetlen a környezetkárosító anyagokkal szemben. Ezek az anyagok egyelőre jórészt kísérleti fázisban vannak, azonban van közöttük néhány, például a micélium alapú biokompozit, amelynek már zajlik az ipari felhasználása. Tóth Szilárd a Salt étterem séfje a közleményben úgy fogalmaz, hogy a SALT filozófiájának fontos része a fenntartható design.
Matheidesz Réka, a MOME vezérigazgatója a közleményben hangsúlyozza, hogy a design esetében sosem a tárgy, hanem az ember a cél, és ami igazán fontos, az a különböző műfajok, szakterületek közti átjárás és együttműködés. Hozzáteszi, hogy a Salt és MOME projektje pontosan erről szól, így a fenntarthatóság gondolata is kézzelfoghatóan, élményszerűen kerülhet közelebb az emberekhez.
Az együttműködésről az anyagkutatás legfontosabb trendjeivel foglalkozó 2. Future Materials konferencián is szó lesz csütörtökön és pénteken – áll a közleményben.
Kapcsolódó cikkeink
Natur’A kenyércsalád
A Lantmännen Unibake legújabb márkája, a Natur’A kenyércsalád innovatív termékekkel…
Tovább olvasom >Häagen-Dazs „A város esszenciája” jégkrémkollekció
Az egyetlen jégkrémválogatás, amely elmerít a világ ikonikus városaiban, megidézve…
Tovább olvasom >5 gondolat a Megoldások a holnapért 5 évéről
Idén ünnepli magyarországi indulásának ötödik évfordulóját a Samsung és az…
Tovább olvasom >További cikkeink
A júliusban szigorodó EFO-szabályozás miatt a cégek még inkább nyitottak a diákfoglalkoztatásra
Közeleg a nyári szezon, a diákmunka-piac pedig már most élénk…
Tovább olvasom >AI-jal és drónokkal fejleszti szolgáltatásait a Just Eat Írországban
AI-asszisztenst vezet be és bővíti drónos házhoz szállítási szolgáltatását a…
Tovább olvasom >Magasabb szintre emelné a gazdálkodók technológiai tudatosságát és eredményességét a Syngenta Agronomy Solution csapata
A mezőgazdaság jól érzékelhető kihívásai – a klímaváltozás, az időjárási…
Tovább olvasom >