„Mi mindig mindenről elkésünk…”

Két hír kapcsolódott össze gondolataimban. Dolgozói sztrájk a legnagyobb magyarországi kereskedelmi láncnál, radikális követelésekkel és egy óriásplakát üzenete az „Európai bérunióról”. Látszólag távoli az összefüggés, de sokkal szorosabb, mint elsőre tűnik.

„Mi mindig mindenről elkésünk,…” – írta Ady Endre közel száz éve, és szavai sajnos ma is találóak. Józan gondolkodó számára axióma, hogy a bérek szoros összefüggésben állnak a termelékenységgel, a hatékonysággal, versenyképességgel és az egy főre jutó GDP-vel. Ahogy Plehanovnak nem sikerült megerőszakolnia ezt a tételt a „Szocialista politikai gazdaságtan alapjaiban”, úgy kudarcra van ítélve napjainkban is. Ettől még a feszültség és a gond létezik, mivel a szabad munkaerő-áramlás plasztikussá teszi lemaradásunkat nem csupán a fejlett nyugat-európai országokkal szemben, de a közép-európai volt szocialista országokkal szemben is. A számok, a mutatók kegyetlenek, és visszaköszön bennük az elherdált 15-20 év és a fejlesztések helyett Géza fejedelem szobrokra, díszburkolatra és hasonló presztízsberuházásokra költött uniós forrás.

Az élelmiszeripar nincs könnyű helyzetben. Mindenki zászlójára tűzte, de nem értették, hogy a hazai agrárium feltámasztása nem Mari néni savanyú uborkáján, és „minden farmernak kombájnt” szlogenen múlik, hanem egy exportképes, fejlett iparon. Jelenleg sikere, jövője döntően függ a hazai kereskedelem állapotától, munkaerőhelyzetétől. Látszik, hogy a létszámhiány, a kereskedelmi dolgozók kedvetlensége, a belső feszültség rányomja bélyegét a színvonalra. A béremelési kényszer törvényszerű, de ki fizeti a számlát? A megnyomorgatott, időnként ördögi rokoni kapcsolatokkal hírbe hozott „multik”, vagy a kereskedők nyomásának részben engedve a hazai élelmiszeripar, vagy átadási ár és kereskedelmiárrés-emelés formájában, inflációként a fogyasztók.

Nincs jó megoldás, csak kevésbé rossz. Talán soha nem volt akkora a természetes együttműködési igény az ipar és a kereskedelem kapcsolatában és egymás helyzetének megértésére, mint a következő években, hogy a lecsúszás és ebből eredő versenyképesség-romlás és piacról kiszorulás ne következzen be. A piac méreteit tekintve a konszolidáció és koncentráció mind az élelmiszeriparban, mind a kereskedelemben törvényszerű és elkerülhetetlen, habár sokak számára – a lemaradóknak – fájdalmas lesz

A mi felelősségünk is, vállalatvezetőké, hogy termelékenység, hatékonyság és versenyképesség-javulás érdekében mindent megtegyünk, mert ettől is függ vállalatunk jövője, több százezer család egzisztenciája, biztonsága, hogy Ady fájdalmasan szép mondata egyszer elveszítse aktualitását legalább az élelmiszeriparban. //

Fazekas Endre
ügyvezető igazgató
Sió-Eckes