Tojáshiány sújtja Európát
Több mint ötödével kellett többet fizetni a tojásért novemberben, mint tavaly ilyenkor – olvasható az indexen. A KSH legfrissebb inflációs adataiból kiemelkedik a tojás árának a változása: míg nyáron átlagosan 36-37 forint körül alakult egy tojás ára, novemberben már 46 forintot kellett fizetni egy tojásért, ráadásul ez csak októberhez képest 8 forintos drágulást jelent.
A drágulás fő oka, hogy miközben az utóbbi időben a kereslet a tojás iránt egyre nő, a hazai termelők nem tudták tartani a lépést a kínálat növelésével, ezért egyre nagyobb arányban lenne szükség importra. Ezzel viszont az a baj, hogy egy ideje már tojáshiány van Európában.
a nyáron kirobbant fipronil-botrány miatt. Nyáron röviden összefoglalva annyi történt, hogy egy holland csirketelepen rovarirtó szerrel szennyeződtek a tojások, ezekből és a belőlük készült termékekből pedig 17 európai országba, köztök Magyarországra is került. Emiatt Hollandiában és Németországban is sok telepet bezártak, így jóval kevesebb tojás került a piacra. A hiányt keletről pedig nem lehet pótolni, mert a szigorúbb uniós egészségügyi előírások miatt Ukrajnából, a Balkánról és Oroszországból nem lehet tojást importálni.
Hatalmas tojásbotrány tombol Európában
Már 17 országban találtak összesen több milliót a rovarirtós tojásból. Az érintett országok heves vádaskodásban vannak, két embert már letartóztattak. Ausztiában is Romániában is kellett már intézkedni.
Emiatt Magyarországon is hiány van, és ahogy Molnár Györgyi, a Magyar Tojóhibrid-Tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége titkára a Napi.hu-nak korábban fogalmazott, a termelők szabhatják meg az árat. Mindez annak ellenére alakul így, hogy egyre kevesebb tojást fogyasztunk. Tavaly fejenként átlagosan 215 tojást ettek a magyarok, míg egy évtizeddel korábban még 300 volt az átlagos fogyasztás. Molnár Györgyi szerint legfeljebb jövőre csökkenhet majd valamennyit a tojás ára. (index, Stubnya Bence)
Kapcsolódó cikkeink
75 ezer tojásból készült rántottával várt minden debrecenit a piacvezető Tranzit Csoport
600 liter olaj, 70 kg étkezési só és 2, 2…
Tovább olvasom >75 ezer tojásból készít rántottát a debreceni Tranzit-csoport kényelmi élelmiszereket gyártó cége
A világ legnagyobb tojásrántottájával vár minden debrecenit a piacvezető Tranzit…
Tovább olvasom >A PENNY Magyarország állásfoglalása a magyar tojás fontosságával kapcsolatban
A PENNY Magyarország az alábbi állásfoglalást juttatta el szerkesztőségünkbe, a…
Tovább olvasom >További cikkeink
VOSZ Barométer – 2024. II. negyedév: kötelező optimizmus vagy valódi növekedés?
Az inflációs érzékelés továbbra is jelen van hazai vállalkozásoknál, miközben…
Tovább olvasom >Fidelity: Három téma, ami Q3-ban alakítja a befektetéseket
Eljött a járványt követő normalizálódás, amelyet annyira vártunk? A gazdasági…
Tovább olvasom >A nagyvállalatok ellenállnak a gazdasági bizonytalanságnak
Visszafogott várakozások jellemzik a hazai nagyvállalati szektort a következő egy…
Tovább olvasom >