Mfor.hu: nemzetközi összehasonlítás a legalacsonyabb keresetekről
Magyarországon azon dolgozók aránya, akik a szegénységi küszöbnél, azaz az átlagjövedelem 50 százalékánál kevesebbért dolgoznak, 7,2 százalék volt, míg Ausztriában 7,8 százalék, Franciaországban pedig 7,3 százalékos a dolgozói szegénység – ismerteti az mfor.hu portál a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) oldalán közzétett statisztikát.
A portál keddi cikke szerint Magyarország előtt Norvégia áll 6,7 százalékos aránnyal, a visegrádi országokra szűkítve csak a cseheknél jobb a helyzet: itt 4,7 százalékos a dolgozói szegénység, míg Szlovákiában 8, Lengyelországban pedig 9,2 százalékos.
Az OECD grafikonja szerint Európai országként a legrosszabb a helyzet Görögországban, ahol a dolgozók 15,8 százaléka végzi az átlagjövedelem felénél kisebb összegért a munkáját.
Szintén meglepő lehet az USA helyezése, hiszen a 10. legmagasabb a dolgozói szegénység itt az OECD-tagállamok sorában, az amerikai dolgozóknak ugyanis 11,9 százaléka kap kevesebbet az ottani átlagbér 50 százalékánál.
Az utolsó, ebben az esetben legelőkelőbb helyen az Európai Unió legnagyobb gazdasága, Németország áll, ahol a dolgozók csupán 3 százaléka kénytelen az átlagjövedelem 50 százalékánál kevesebb összegért ellátni a munkáját. Mögötte Dánia következik 3,9 és Finnország 4,1 százalékos dolgozói szegénységgel. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Az OECD-ben nőtt az infláció májusban
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD) tartozó országokban májusban…
Tovább olvasom >Az OECD-ben lassult az infláció áprilisban
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD) tartozó országokban áprilisban…
Tovább olvasom >OECD: Az élelmiszerár-infláció meredeken csökkent a legtöbb országban
Javított kissé idei és jövő évi globális növekedési előrejelzésén a…
Tovább olvasom >További cikkeink
A nagyvállalatok ellenállnak a gazdasági bizonytalanságnak
Visszafogott várakozások jellemzik a hazai nagyvállalati szektort a következő egy…
Tovább olvasom >Cégtrend 2024-ben: pozitívabb félév, de még mindig negatív üzenet
Az elmúlt öt év legalacsonyabb cégszámát idén júniusban regisztrálták. Az…
Tovább olvasom >A Magyar Marketing Szövetség a szakma utánpótlásáért
A Magyar Marketing Szövetség aktívan tesz a szakma jövőjéért, ezért…
Tovább olvasom >