Mezőgazdasági munkagépek kiállítása színesíti a szüreti mulatságot Vácrátóton

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2021. 09. 08. 11:18

Veterán járműveket és mezőgazdasági munkagépeket állítanak ki szombaton a szüreti mulatságon Vácrátóton, ahol a Nemzeti Botanikus Kert és a rendezvény helyszíne között egy Ikarus 311-es busz szállítja a látogatókat – tájékoztatta Spiegelhalter László polgármester az MTI-t.

 

Szüreti mulatságot rendez Vácrátót

A programok 9 órakor kezdődnek a Gárdonyi Géza Rendezvényközpont melletti területen, ahol mintegy 70 különleges, jó állapotú veterán járművet, mezőgazdasági munkagépet tekinthetnek meg az érdeklődők.

Hangsúlyozta, hogy a gyermekes családokat hagyományőrző programokkal, kézműveskedéssel, ügyességi játékokkal, népi játszóházzal várják. Lehet majd mustot préselni és az őszi mezőgazdasági munkákhoz kapcsolódó tevékenységeket – például a kukirocaháncsolást – is kipróbálhatják az érdeklődők.

Népviseleteben tartják meg a hagyományos szüreti lovas felvonulást. Lesz főzőverseny és kemencében sült finomságokkal is várják a szervezők a látogatókat.

A kisgyerekeket a Habakuk Bábszínház szórakoztatja, fellépnek a Hagyományőrző Kelevézek, színpadra lép Kovácsovics Fruzsina és zenekara, a Dance Folk és az Urban Verbunk is. A mulatságot szüreti bál zárja.

A Nemzeti Botanikus Kert elől 11 órától fél óránként egy Ikarus 311-es veterán autóbusszal szállítják az érdeklődőket a szüreti mulatság helyszínére.
A rendezvény fővédnöke Rétvári Bence, a térség országgyűlési képviselője, a rendezvény szakmai partnere a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink