Mezőgazdasági együttműködésekről egyeztet Fazekas Sándor Kínában
Mezőgazdasági együttműködésekről egyeztetett Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter kínai kollégájával, valamint több helyi vezetővel – közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) kedden az MTI-vel.
A közlemény szerint az agrártárca vezetője Pekingben kijelentette: a Kínával kiépített kiváló kapcsolatoknak és a magas szintű egyeztetéseknek köszönhetően Magyarország a távol-keleti régió és az Európai Unió közötti, egyre nagyobb áruforgalom logisztikai kedvezményezettje lehet. Hozzátette, hogy Magyarország növelni kívánja a Kínába irányuló agrárexportot.
Látogatása során Fazekas Sándor egyeztetett a mélyhűtött kínai húskészítmények egyik legfontosabb előállítójának vezetőjével, és a feldolgozóipari együttműködési lehetőségekről tárgyalt Henan tartomány mezőgazdasági ügyekért felelős kormányzó-helyettesével. Kiemelte, a Magyarország kész megismertetni a helyi kutatóintézetekkel a magyar gyümölcsfajtákat, valamint a termesztés-technológiai újításokat.
Fazekas Sándor szerint a kínai élelmiszer-feldolgozás egyik központjaként működő tartomány – amely egyúttal Kína legnagyobb búzatermesztő régiói közé tartozik – nyitott a magyar élelmiszeripari technológiák, a jó minőségű, GMO-mentes magyar élelmiszerek és a magyar vetőmag iránt – írták.
A közlemény szerint Kína a magyar agrártermékek tizedik legfontosabb felvevőpiaca. Fazekas Sándor korábban kiemelte, hogy a Kínába irányuló magyar kivitel az elmúlt hat évben a nyolcszorosára nőtt, az agráripari exporttermékek értéke eléri a 67 millió eurót. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Ebben az évben is elindul a sajtbíra képzés
Az idén harmadik alkalommal indítja el a sajtbíra képzést a…
Tovább olvasom >Az élősertés-export 71 százalékkal nőtt
A KSH adatai szerint Magyarország élősertés-kivitele 71 százalékkal nőtt (6…
Tovább olvasom >Fontos tudnivalók az öntözött területek műholdas ellenőrzéséről
Az Európai Bizottság előírásai miatt a tavalyi esztendő óta –…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megállt a globális élelmiszerár-csökkenés
A globális élelmiszerpiac az utóbbi hónapokban csekély változásokat mutatott, de…
Tovább olvasom >Jelentős árcsökkenés a magyar nyugdíjasok árkosarában
Az Mfor Nyugdíjas Árkosár májusi adatai szerint áprilishoz képest meglepően…
Tovább olvasom >Pénztármentes üzlet árusítja a felzárkózó településekről érkező gasztronómiai termékeket
Az ország jelenlegi egyetlen, teljesen automatizált, pénztár és eladó nélkül…
Tovább olvasom >