A METRO bejelentette a 2018-as áruházi bérrendezést
A METRO Kereskedelmi Kft. a 2018-as bérrendezés tartalmáról több körben egyeztetett a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetével (KASZ). Az alapelvekben és irányokban egyetértésre jutottak a tárgyaló felek, a METRO a KASZ visszajelzései alapján további elemekkel egészítette ki és értékében megemelte ajánlatát, végső megegyezésre még nem került sor.

A bérrendezési programot a METRO, az összes dolgozót képviselő Központi Üzemi Tanáccsal (KÜT) együttműködve, a dolgozói igényeket és visszajelzéseket figyelembe véve, javaslataikat beépítve véglegesítette. A mai egyeztetésen az Üzemi Tanács képviselői egyhangúan támogatták a programot.
A METRO a dolgozók várakozására tekintettel, a mai napon az KÜT által támogatott bérrendezési csomagot közzétette.
A METRO, a kereskedelmi vállalatok között egyedülálló módon, minden dolgozójának az alapbér felett, éves szinten kéthavi alapbérnek megfelelő extra bért garantál, ami rugalmasan felhasználható cafeteria keretként is.
Ennek köszönhetően a METRO-ban 2018. január 1-jétől a legalacsonyabb garantált munkabér meghaladja a 211 ezer forintot, amely több mint 30 ezer forinttal magasabb a jogszabályban előírt garantált bérminimumnál.
A METRO a bérrendezési program kidolgozása során kiemelt szempontként kezelte, hogy ne csak a legalacsonyabb jövedelmi szinten lévő munkavállalók részesüljenek a 2018-as béremelésből.
A bérrendezés eredményeként az áruházi (nem vezetői szintű) dolgozók 86%-a részesül januártól 23 ezer forintot meghaladó munkabéremelésben. Az áruházi vezetői, valamint egyéb kiemelt felelősségű pozíciók esetében átlagosan 22 ezer forint egyéni teljesítménytől és bérszinttől függő béremelést alkalmaz a vállalat. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Az ország történetének legnagyobb élelmiszergyűjtése
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Metro missziót indított a magyar gasztronómia megőrzéséért
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Szálltunk rendelkezésükre! (1. rész)
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Rekordösszegeket költünk a Black Friday akciók során, a bértranszparencia több mint megfelelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Lidl-munkavállalók Magyar Kereskedelemért Nagydíjat kaptak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Felmérés: A magyarok 98 százaléka használja a visszaváltó rendszert
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

