A METRO adja az alapanyagokat a Bocuse d’Or döntőre
Január 20-án kezdődik hivatalosan a Bocuse d’Or döntője Lyonban, amit a világ legrangosabb gasztroversenyének tartanak. Ezt megelőzően kontinensenként mérhették össze a tudásukat a séfek. Az ott elért eredmények alapján most huszonnégyen indulhatnak a világ legjobb szakácsa címért, köztük az Európa bajnok, Széll Tamás és csapata. A kiírásnak megfelelő menük elkészítéséhez a verseny főszponzora, a METRO biztosítja a válogatott alapanyagokat.
A neves gasztroeseményt idén már harmincadik alkalommal rendezik meg. A jubileumi döntő éppen úgy szól a tradíciókról, mint az újításokról, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy a húsos tál mellett hagyományosan készítendő halas fogás helyett most vegán tálat kell majd alkotniuk a versenyzőknek. A verseny fő támogatójaként és hivatalos alapanyag-beszállítójaként a METRO örömmel vállalta, hogy friss árukészletéből 146 különböző terméket, főként zöldségeket, gyümölcsöket, gabonaféléket, magvakat és hüvelyeseket biztosít a ringbe szálló séfeknek.
“A METRO számára megtiszteltetés, hogy több éve hivatalos támogatója lehet a Bocuse d’Or-nak nemzetközi és hazai szinten is – mondja Horváth Imre, a METRO Magyarország vezérigazgatója. – A Bocuse d’Or egyrészt figyel a modern konyha igényeire, másrészt műhelyéül is szolgál a nemzetközi konyhaművészetnek. A versenyzőket szereti új kihívások elé állítani, és ezzel a támogatóknak is lépést kell tartanunk. A Bocuse d’Or a szakma csúcsa, amely az elérhető legmagasabb minőségről szól. Büszkék vagyunk arra, hogy árukészletünkből a világ legrangosabb gasztroversenyéhez biztosíthatjuk a megfelelő alapanyagokat. Meggyőződésem, hogy erre nem csak a METRO választékának frissessége és a termékeink kiváló minősége tesz alkalmassá bennünket, hanem az is, hogy kínálatunkkal igyekszünk a gasztronómiai trendeket nem csak követni, hanem diktálni is. Örömmel adjuk tehát a válogatott alapanyagokat, a zöldségeket, gombákat, gyümölcsöket, zöldfűszereket, ehető virágokat, valamint különböző mikro hajtásokat a verseny harmincéves történetében először kiírt, táplálkozási szempontból előremutató vegán tálhoz.”
Maga a Bocuse d’Or döntő két napon át, január 24-én és 25-én zajlik Lyonban, a magyar csapat az első napon mutathatja be tudását. Az alapanyagokat a hazai METRO mellett a belga, a német, a kínai, a francia, a japán, a holland és a szingapúri áruházak biztosítják. A huszonnégy finalista csapat közül a magyart, a franciát, a németet és a holland- belgát helyi szinten is a METRO leányvállalatok támogatták a felkészüléshez, illetve előzőleg az Európa-bajnoksághoz adott alapanyagokkal. Széll Tamásék például nyár vége óta készülnek a döntőre, hetente háromszor főzték meg a két fogást, hogy a legtökéletesebb verzióval állhassanak kedden a főzőboxba.
A METRO a vegán tál mellett a versenykiírásban szereplő másik ételhez, a tenger gyümölcseivel kombinált bresse-i csirkéhez is biztosított alapanyagokat. A bresse-i csirke egyébként nyilvánvalóan tisztelgés a jubileum alkalmából, hiszen a harminc évvel ezelőtti, első versenyen is ezt kellett készíteniük a séfeknek, akkor folyami rákkal párosítva.
Kapcsolódó cikkeink
Koktélkifestő
A koktélok, kávék, desszertek ízesítésére használt szirupok és szörpök szó…
Tovább olvasom >A polcon vár az ebéded
Convenience, azaz kényelmi terméket azért vásárolunk, hogy az ételkészítés munkájának…
Tovább olvasom >Bezár a Michelin által ajánlott Laurel Étterem Budapesten
Öt év működés után bezár a Laurel Budapest, a Michelin…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Tetra Pak bejelentette, hogy Alex Henriksen lesz a kelet-európai régió ügyvezető igazgatója
A Tetra Pak, a világ egyik vezető élelmiszerfeldolgozással és csomagolással…
Tovább olvasom >A hulladék körforgásáról fejlesztett új oktatási modulokat a Coca-Cola Magyarország
A körforgásos gazdaság alapjairól, és a víz, valamint az energia körforgásáról szóló, online tananyag…
Tovább olvasom >Új termékigazgatót nevezett ki az Auchan
Július 1-től Varga László látja el az Auchan Magyarország termékigazgatói…
Tovább olvasom >