Mészáros Lőrinc: nagyon nehéz évek jönnek
A napokban tartják a Mészáros Alapítvány konferenciáját, amely idén az orosz-ukrán háború biztonságpolitikai, gazdasági és társadalmi következményeire fókuszál, a kétnapos rendezvényen mintegy 200 ösztöndíjas vesz részt.

Nehéz évek jönnek a legmódosabb magyar szerint is
Mészáros Lőrinc, az egyik legsikeresebb magyarországi nagyvállalkozó saját rendezvénye keddi nyitóeseményén arról beszélt, hogy a háborús helyzet miatt nagyon nehéz évek következnek Magyarország, Európa és a világ számára, hiszen gazdasági és energiaválság indult el. Úgy vélte, ilyenkor van szükség nagy tudásra, amellyel a hallgatók az egyetemeken tudnak felvérteződni. Éppen ezért az ösztöndíjakat nem csökkentik, de sajnos emelni sem fogják tudni.
A 2016-ban Mészáros Lőrinc által alapított alapítvány rendezvényén előadást tart többek között Prőhle Gergely, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem stratégiai tanulmányok intézetének igazgatója, Kandrács Csaba, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke és L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója.
Az alapítványt Mészáros Lőrinc azzal a céllal hozta létre, hogy a Felcsúton, Alcsútdobozon, Vértesacsán, Kajászón, Tabajdon és Vál községben élő, ott állandó lakcímmel rendelkező, a felsőoktatásban tanulmányokat folytató diákokat ösztöndíjban részesítse. A pályázat útján elnyerhető támogatás egyik feltétele, hogy az ösztöndíjban részesülő diákok évente egyszer részt vesznek az alapítvány által szervezett komplex programon.
Kapcsolódó cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >Visszaesett a turizmus konjunktúrája – de még így is a gazdaság egyik legjobban teljesítő szektora
Áprilisban -6 ponton állt a Turizmus Konjunktúra Index (TKI) értéke…
Tovább olvasom >Nagy Márton: a legfontosabb feladat a gazdasági növekedés felpörgetése
A legfontosabb feladatnak nevezte Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a gazdasági…
Tovább olvasom >További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >