Mérséklődött az élelmiszer-alapanyagok világpiaci mutatója januárban
Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) pénteki jelentése szerint az élelmiszer-alapanyagok világpiaci mutatója csökkent januárban, átlagosan 124,9 pontot ért el a hónap során, amely 1,6%-kal alacsonyabb érték, mint decemberben. Az esés hátterében a növényi olajok és a cukor nemzetközi jegyzéseinek jelentős zuhanása áll.
A cikk a Trade magazin 2025/2-3. lapszámában olvasható.
A FAO élelmiszerár-index – amely a nemzetközi kereskedelem legfontosabb élelmiszer-alapanyagainak havi árváltozását követi – 6,2%-kal volt magasabb az egy évvel ezelőtti értékéhez képest, azonban 22,0%-kal elmaradt a 2022 márciusában elért csúcstól.
A FAO cukorárindexe decemberhez képest 6,8%-kal, az egy évvel korábbi szinttel szemben pedig 18,5%-kal esett vissza, ami főként a javuló globális ellátási kilátásoknak köszönhető.
A növényi olajok ára 5,6%-kal alacsonyabb az előző hónaphoz képest, ezzel visszafordítva a közelmúltbeli emelkedést, ám így is 24,9%-kal magasabb volt, mint egy évvel ezelőtt. A januári visszaesést elsősorban a pálma- és repceolaj világpiaci árának csökkenése okozta, míg a szója- és napraforgóolaj jegyzése változatlan maradt.
A FAO húsfélékre vonatkozó árindexe szintén alacsonyabb értéket mutat, 1,7%-kal esett januárban, mivel a juh-, sertés- és baromfihús nemzetközi árának esése meghaladta a marhahús jegyzésének növekedését.
Eközben a FAO gabonaárindexe 0,3%-kal nőtt decemberhez képest, de 6,9%-kal a 2024. januári szint alatt maradt. A búza exportára csak kis mértékben csökkent, míg a kukorica ára emelkedett, részben az USA-ra vonatkozó kisebb mértékű termelési és készlet-előrejelzések miatt.
A tejtermékek ára 2,4%-kal nőtt december óta, és 20,4%-kal a 2024. januári szinthez képest. Az emelkedés hátterében a nemzetközi sajtjegyzések 7,6%-os havi növekedése áll, amely ellensúlyozta a vaj és a tejpor árának csökkenését. //
Kapcsolódó cikkeink
Online is megugrott az élelmiszer-vásárlás karácsony előtt
A karácsonyi készülődés határozta meg a Kifli.hu online szupermarket forgalmát…
Tovább olvasom >Ajándékötletek az AI-tól
Karácsony előtt debütált az Egyesült Államokban a Target generatív AI-alapú…
Tovább olvasom >Növényi alapú termékekkel kiváltható a hús, tojás és tej a fenntarthatóbb jövőért
Egyre többen választanak növényi alapú termékeket a hagyományos élelmiszerek helyett,…
Tovább olvasom >További cikkeink
Országos Kereskedelmi Szövetség: az árrés nem profit!
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) nemzetközi élelmiszer-kereskedő tagvállalatai az elmúlt…
Tovább olvasom >Orbán Viktor a Kossuth Rádióban: a kereskedők 10 százaléknál többet nem rakhatnak rá a beszerzési árra
Március közepétől a kormány 10 százalékban maximalizálja az árrést 30…
Tovább olvasom >GKI Elemzés: Miért drágulnak folyamatosan az élelmiszerek?
Az elmúlt időszakban kiemelt figyelmet kapott az alapvető élelmiszerek –…
Tovább olvasom >