Mérséklődött a kiskereskedelmi forgalom csökkenése Csehországban

Szerző: Trademagazin Dátum: 2023. 03. 15. 10:43

Januárban 7,7 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom Csehországban a decemberi 8,1 százalék után. A cseh kiskereskedelem forgalmának esése így már kilencedik hónapja tart, de folyamatosan mérséklődik – közölte a Cseh Statisztikai Hivatal Prágában.

Már 9 hónapja tart a csökkenés

Havi összehasonlításban januárban 0,3 százalékkal volt magasabb a kiskereskedelmi forgalom mint decemberben.

„Az alacsonyabb forgalom az élelmiszerek és az iparcikkek eladását egyaránt érintette. Másfelől az üzemanyageladás januárban már második hónapja egymás után emelkedett”

– mutatott rá Jana Gotvaldová, a statisztikai hivatal szakigazgatója a prágai sajtótájékoztatón. Elmondta: az iparcikkek forgalma éves szinten 9,5 százalékkal, az élelmiszereké 8 százalékkal csökkent, míg az üzemanyagoké 1,7 százalékkal növekedett.

Havi összehasonlításban az iparcikkek forgalma 1,1 százalékkal visszaesett, míg az élelmiszereknél 1,7 százalékos növekedés volt kimutatható. Az üzemanyagok forgalma 2,5 százalékkal emelkedett.

Kapcsolódó cikkeink