Mérő László: „Nagyon sok felesleges dolgot kell tudnunk!”

Szerző: Gyarmati Orsolya Dátum: 2021. 10. 11. 18:50

Számára a játék olyan, mint hívő embernek az ima – összetartja a létezését. Mérő László többek között arról beszélt a Future Talksban, miért nem tudjuk már kiszámítani a jövőt, miért fontos a túléléshez, hogy a lehető legtöbbféle információt tároljuk el az agyunkba és miért beszéli akcentussal a pszichológiát.

Mérő László

Mérő Lászlót nem érdekli, mennyire okos – úgy véli, ezen semmi nem múlik. Noha régebben az számított okosnak, aki ki tudta számítani a jövőt, ma már ez nem lehetséges, egyszerűen azért, mert a dolgoknak olyan a természetük, hogy kiszámíthatatlanok. Ennek ellenére fel kell készülni a jövőre, és ehhez elengedhetetlen, hogy számtalan feleslegesnek tűnő dolgot tanuljunk meg, hiszen olyan problémák megoldására kell felkészülnünk, amelyeknek egyelőre a létezésről sem tudunk.

Krizsó Szilvia

A Krizsó Szilviával folytatott beszélgetésben szó esett még arról, miért van a gazdag ember szemétdombján több érték, mint a szegény ember házában, milyen volt matematikáról pszichológiára váltani és miért nincs feltétlenül szükség elhivatottságra, vagy nagyratörő álmokra?

 

A teljes beszélgetést meghallgathatja és megnézheti az alábbi platformokon, a linkekre kattintva:

Youtube:

https://www.youtube.com/watch?v=aAES2Y9bz-Q

Facebook:

https://www.facebook.com/trademagazin.hu

Soundcloud:

https://soundcloud.com/trade-magazin

Spotify:

https://open.spotify.com/show/1imr2D62BIXEzsr5RNABLu

Trade magazin:

https://trademagazin.hu/hu/rendezvenyek/future-talks-business-podcast/

 

Minden héten hétfőn 17 órakor új adással jelentkezik a Future Talks Krizsó Szilviával, a Trade magazin business podcastja.

 

 

 

Kapcsolódó cikkeink