Mennyiségben és minőségben is jó borévjáratra számít a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa
Mennyiségben és minőségben is jó évjáratú lesz az idei szőlőből készülő magyar bor – mondta a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) szakmai igazgatója hétfőn reggel az M1 aktuális csatornán.
Sümegi Zsombor közölte: az előzetes becslések alapján a szőlőtermelők hektáronként átlagosan 7,0-7,3 tonna terméssel számoltak, most úgy tűnik ennél 10-15 százalékkal magasabb, 8,5 tonna lesz. A Balaton környékén a legjobb átlagtermés – ami a modern és hatékony technológia alkalmazásának köszönhető – hektáronként eléri 15 tonnát – tette hozzá.
A korai fajtáknak – mint például a cserszegi fűszeres – a nyári hőség ugyan nem tett jót, de ennek ellenére az idei évjárat minősége jó lesz, mivel a cukorfokok magasak.
Jelezte, hogy a magyar borok mintegy 90 százalékát belföldön értékesítik. Ezért olyan borokat kell készíteni belföldre is, amelyeket keres a piac, emellett jelentős marketing aktivitásra is szükség van, hogy a belföldi fogyasztók – a külföldiek is – magyar bort vegyenek.
A külföldi piacok közül Sümegi Zsombor kiemelte: a német, a cseh, a szlovák és az angol és a fejlődő kínai piacot. Fontos, hogy a nagy nemzetközi borkiállításokon például Düsseldorfban, Londonban, vagy Sanghajban is legyenek jelen a magyar borok – mondta. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Tavaszi lépések a szőlő aranyszínű sárgaság betegség ellen
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Viski József: elkötelezettek vagyunk a szőlő- és borágazat támogatásában
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Így borozunk!
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Strukturális fordulópont előtt a piacok 2026-ban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Kutatás: A gyors esti étkezések korszakát éljük
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Digitális böjt: a magyarok ötöde egy percet sem bírna telefon nélkül
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


