Mennyi az annyi?
A KSH által közzétett legfrissebb munkaerőpiaci adatokból kiderül, hogy 2020. november és 2021. január közötti három hónapos átlagadat alapján a foglalkoztatottak száma nemzetgazdasági szinten 93 ezerrel csökkent az egy évvel korábbi azonos időszakhoz viszonyítva. A létszámcsökkenés tekintetében a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás a három leginkább érintett terület között van (feldolgozóipar és a szállítás, raktározás mellett), ahol az említett időszakban 30 ezerrel kevesebb, 160 ezer fő dolgozott a korábbi 190 ezer főhöz képest. A vendéglátóhelyek ismételt bezárását követően 2020 végén a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén még 175 ezer ember dolgozott, vagyis a létszámcsökkenés januárban ugrott meg jelentősen. A 30 ezer fős létszámcsökkenés a járvány első hullámában tapasztalt sokkot idézi, amikor szintén 30-35 ezer fővel csökkent a foglalkoztatottak száma. Akkor a nyitást követően viszonylag hamar sikerült visszarendeződni a válság előtti foglalkoztatottsági adatok közelébe, azonban erre a hónapok óta tartó zárva tartás miatt már kevesebb az esély.

A sokk az első hullámot idézi
//
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A Magyar Pékszövetség XIV. Szent István napi Kenyérverseny felhívása
A Magyar Pékszövetség 2025-ben is meghirdette az ország egyik legrangosabb…
Tovább olvasom >Szallas.hu: a hazai vendégek többnyire 1-2 éjszakás foglalással utaztak belföldön az első negyedévben
Hosszú hétvége híján főként rövid, 1-2 éjszakás belföldi utazásokat választottak…
Tovább olvasom >21. századi csúcshűtőtáska – A nap képe
A Rugged Road hűtőtáskái nagyon könnyűek, nagyon tartósak , strapabírók,…
Tovább olvasom >