Emléktábla-koszorúzás
Minden évben Gundel János születésnapjához kötődően, márciusban tart koszorúzási ünnepséget az MVI, a Budapesti Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, valamint a Gundel család a híres vendéglős dinasztia alapítójának tavaly júniusban felavatott Akadémia utcai emléktáblájánál.
A szűk körű megemlékezésen Kovács László elnök köszöntötte a megjelenteket – a családot, kollégákat, diákokat és a sajtó megjelent képviselőit. Beszédében elmondta, hogy a hagyományok ápolását mindig is fontos feladatának tartó Ipartestület az elődjeként tartja számon a Szállodások és Vendéglősök Ipartársulatát, amelynek Gundel János 35 éven keresztül volt az elnöke, majd később örökös díszelnökké választották. Kiemelte, az egész szakma számára fontos a korszerű magyar vendéglátóipar és idegenforgalom egyik megteremtőjéként elismert nagy előd emlékének méltó megünneplése, és az általa létrehozott hagyományok ápolása.
Az elnök megemlékezésében méltatta Gundel János szakmai tevékenységét, aki számos érdekvédelmi és szakértői szervezetben viselt különböző tisztségeket: egyebek közt az Állandó Borvizsgáló Szakértőbizottságban, a Vendéglős Szövetségben, a Budapesti Kávés Ipartársulatban. Nevéhez fűződik a vendéglátóipari szakma képesítéshez való kötése, a szervezett vendéglátós szakképzés elindítása, nemzetközi szakmai kapcsolatok kialakítása.
Kovács László felhívta a figyelmet arra, hogy Gundel János az ősvendéglős alaptípusát jelenítette, és jelentős szerepet játszott a zsíros és erősen fűszeres magyar konyhának a finomításában, megreformálásában. Mikszáth Kálmán szavait idézte: „Úgy vezette dolgait, mintha nem is fizető fogyasztókat fogadna helyiségeiben, hanem szívesen látott kedves vendégeket, akiknek jóvoltáról gondoskodni nem üzlet, hanem magyaros vendégszeretet”
Az elnök nem mulasztotta el megemlíteni a nemrég elhunyt Jakabffy László szerepét az emléktábla ötletének megvalósításában és a megemlékezések rendszeressé tételében.
A család részéről dr. Gundel János, a BGE professzora méltatta rövid visszatekintésben a csalásalapító szerepét a magyar gasztronómiában. Kovács Lászlón és Gundel Jánoson kívül az emléktáblán Kiss Imre, az MKVM igazgatója, valamint Dala Nagy Katalin, a BVHSZC főigazgató-helyettese helyezett el koszorút.
(Képeinken a család és a szakma képviselői láthatók.)
Kapcsolódó cikkeink
Kézenfekvő
A finger foodok folyamatosan fejlődő világa elsősorban a street foodból,…
Tovább olvasom >Akit a szakma gőze megcsapott
A 2024. év egyik Gundel-díjazottja Rácz Mihály, a családi vállalkozásban…
Tovább olvasom >Még egyszer a felszolgálási díjról
Az MVI aktualizálta tájékoztató anyagát a jelenlegi szabályozásnak megfelelően a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Balatoni Turizmus Szövetség: kiemelkedő forgalomnövekedést hozhat a húsvéti hosszú hétvége a Balaton régióban
A szállodák előfoglalási adatai szerint a Balaton régió turizmusában kiemelkedő…
Tovább olvasom >Ma is megbéníthatja az európai turizmust egy vulkán?
Tizenöt évvel az izlandi Eyjafjallajökull vulkán 2010-es kitörése után, amely…
Tovább olvasom >Addikció – A nap képe
Mosd ki a szádat szappannal – büntették sokévtizede a csúnyán…
Tovább olvasom >