Méhészeti egyesület: csökken a méhészek száma
Az elmúlt egy-két évben csökkenni kezdett a méhészek száma, mert egyre nehezebb méheket tartani – közölte az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke szerdán az M1 aktuális csatornán.
Bross Péter azt mondta, a csökkenés oka többek között az is, hogy a méhek tartásához nagy szaktudás szükséges, és hogy a mézelési szezon két hónapra csökkent, tehát két hónap terméséből lesz csak pénz.
Jelenleg körülbelül húszezren tartanak méhet Magyarországon – tette hozzá.
Beszélt arról is, a méhészek már a következő évre készülnek fel: ellenőrzik, hogy megvan-e a méhanya, lesz-e elég helye a fiasításra, elegendő-e a népesség, és védekeznek a külső paraziták ellen.
Kitért arra is, a méhcsaládok egészségügyi állapotának megőrzésére, a méhcsaládonként ötszáz forintos, méhészenként maximum kétmillió forintos kormányzati támogatást augusztus végéig lehet igényelni. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
A méhészet az agrárium egyik legfontosabb ágazata
Mézet lehet importálni, beporzást viszont nem, éppen ezért minden eszközzel…
Tovább olvasom >Mit tanulhatunk a méhektől, avagy 5 irigylésre méltó méh tulajdonság
Szorgos, mint a méh – ugye te is ismered a…
Tovább olvasom >Méhészek: jók az idei terméskilátások, de problémát okoz az alacsony felvásárlási ár a nagy méztermelőknek
Kedvező lehet az idei akácszezon a hazai méhészeknek, azonban az…
Tovább olvasom >További cikkeink
A nagyvállalatok ellenállnak a gazdasági bizonytalanságnak
Visszafogott várakozások jellemzik a hazai nagyvállalati szektort a következő egy…
Tovább olvasom >Cégtrend 2024-ben: pozitívabb félév, de még mindig negatív üzenet
Az elmúlt öt év legalacsonyabb cégszámát idén júniusban regisztrálták. Az…
Tovább olvasom >A Magyar Marketing Szövetség a szakma utánpótlásáért
A Magyar Marketing Szövetség aktívan tesz a szakma jövőjéért, ezért…
Tovább olvasom >