Megvették a Schlecker német drogérialánc cseh részét
Cseh tulajdonba került a csődeljárás alatt álló Schlecker német drogérialánc csehországi része. Prágában csütörtökön közölték, hogy a Schlecker csehországi részét megvette a cseh p.k.Solvent (PKS) társaság.
A PKS társaság kezében van a mintegy 700 üzletből álló TETA, amely jelenleg a legnagyobb cseh drogérialánc. A Schlecker átvételével a PKS ellenőrzi majd a cseh drogériapiac mintegy 20 százalékát. A tranzakció értékét közös megállapodással nem hozták nyilvánosságra.
„Nagyon nehéz pénzügyi helyzetben vesszük át a céget. Ennek ellenére az a célunk, hogy megtartsuk az alkalmazottakat és az üzleteket. Rövid időn belül szeretnénk a helyzetet stabilizálni” – mondta Martin Moravec, a PKS társtulajdonosa és ügyvezetője.
A Schleckernek 145 üzlete és 459 alkalmazottja van Csehországban. A PKS azzal, hogy átveszi a Schlecker drogérialáncot megerősíti pozícióit a nagyvárosokban és a bevásárlóközpontokban. „Új üzleti stratégiánk többféle üzleti formátummal számol, s ebbe jól beleillik a Schlecker” – mondta a másik társtulajdonos, a PKS vezérigazgatója Radek Graclík.
Moravec és Graclík 1992-ben alapították meg a PKS-t, s az elmúlt húsz évben a csehországi drogériapiac vezető cége lett évi 3,2 milliárd koronás nettó forgalommal. Csehországban 1200 alkalmazottja van a PKS-nek, amely 2009-ben a szlovákiai piacra is belépett, s jelenleg több mint 200 TETA-SK üzlete van az országban.
A Schlecker drogérialánc 2006-ban belépett a magyar piacra is, és 2011 elején pedig kivonult. Akkor országszerte 22 üzlete volt, ebből 12 Budapesten, míg a piacvezetőknek, az ugyancsak német dm-nek és Rossmann-nak már több száz. (MTI, Kokes János)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Közeleg a Lidl Balaton-átúszás
A jövő héten, július 26-án rendezik a 43. Lidl Balaton-átúszást,…
Tovább olvasom >Tudatos táplálkozás – az okos döntések számítanak, nem a szigorú szabályok
Továbbra sem érzik a fogyasztók, hogy enyhülne rajtuk a magas…
Tovább olvasom >A gyerekek jövője most a tét – 198 Tesco-üzletben lehet szavazni
Országszerte 198 Tesco üzletben szavazhatnak a vásárlók elsősorban gyerekeket és…
Tovább olvasom >