Megvannak az idei Fenntarthatóság Szimbóluma verseny nyertesei

Szerző: Trademagazin Dátum: 2022. 08. 28. 12:25

A Trade magazin harmadszor hirdette meg a Fenntarthatóság Szimbóluma pályázatot, amelyre a tavalyihoz hasonlóan, idén is sok sikeres és értékes nevezés érkezett.

A verseny célja, hogy minden évben minél több olyan sikeres projekt kerüljön bemutatásra a Trade magazin által, amelyek hozzájárulnak egy fenntarthatóbb jövő eléréséhez.

A meghirdetett kategóriákba érkezett pályázatokat a szakmai zsűri online értékelte. Azok a pályázatok, amelyek az elérhető maximális pontszám 70%-át elérték, megkapták a Fenntarthatóság Szimbóluma díjat. Akár vállalati, akár egy-egy márkára vonatkozó vállalásaikkal, fejlesztéseikkel, beruházásaikkal példaként állhatnak a piac szereplői, valamint vásárlóik, fogyasztóik előtt.

Az idei díjazottak a Business Days 2022 konferencián, szeptember 21-én veszik át a szakmai zsűritől az elismerő okleveleket.

A szakmai zsűri nevében gratulálunk minden nyertesnek! //

 

Alább a Fenntarthatóság Szimbóluma 2022 nyertesei, valamint pályázatuk rövid leírása olvasható:

 

SZOLGÁLTATÁS KATEGÓRIA:

Pályázó cég: CHEP Magyarország Kft.

Pályázat: Az ellátási láncok fenntarthatóság ellátója

A CHEP a körforgásos gazdaságra jellemző logisztikai modellt alkalmaz. Ez jellegénél fogva fenntartható, hiszen újrahasznosítható raklapok bérlésén alapul.
A raklapokat az ellátási láncot alkotó partnerek közösen 
használják. Ez a költségek, az idő és a környezeti hatás szempontjából egyaránt optimális működést tesz lehetővé. Az ellátási ciklus végén a CHEP begyűjti és megjavítja a raklapokat, amelyek ezután visszakerülnek a következő ellátási ciklusba.

Pályázó cég: Coca-Cola Magyarország Kft.

Pályázat: Nem vagyok szemét!

A „Nem vagyok szemét!” program keretében a Coca-Cola Magyarország azzal segíti a szelektív hulladékgyűjtés országos elterjedését, hogy szelektív hulladékgyűjtő szigeteket biztosít a programra jelentkező intézmények és szervezetek számára, a körforgásos gazdaságról és az újrahasznosítás előnyeiről szóló oktatási anyagokkal együtt.

 

 

Pályázó cég: CO-OP Hungary Zrt.

Pályázat: COOP a környezetért!

A környezet- és energiatudatos szemlélet áthatja a vállalatcsoport minden tevékenységét a beszerzéstől kezdve az üzlethelyiségek létesítésén és használatán át a logisztikáig. Ezért a versenyképesség megtartása és növelése érdekében a Coop cégcsoport 2016-ban elindította ismételt boltmegújítási programját, amely fejlesztéseinek középpontjában a fenntarthatóság, az energia- és környezettudatosság áll. Az üzletlánc meggyőződése, hogy 2240 üzletének hosszú távú és fenntartható üzemeltetése leginkább az energiahatékonyság mentén valósítható meg, amelyhez elkészült egy tudatos, koncepció is. Ebben a cégcsoport energiastratégiája egyrészt az energiafelhasználás csökkentésére irányul, másrészt, hogy a felhasznált energiát megújuló energiaforrások révén biztosítsa.

 

 

Pályázó cég: Danone Magyarország Kft.

Pályázat: Műanyag kisokos

Műanyag kisokos célja az volt, hogy összeállítsunk egy mindenki számára könnyen érthető tájékoztatási anyagot a hazai piacon jelenlévő műanyagfajtákról és azoknak újrahasznosítási lehetőségeiről, segítve ezzel a fogyasztók és a kollegáink környezettudatos döntéseit.
A Kisokos a Danone Magyarország Kft. és a 
KSZGYSZ (Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége) összefogásának eredményeként született meg.

 

Pályázó cég: HELL ENERGY Magyarország Kft.

Pályázat: Floewater, az újratöltés Veled kezdődik

A Floewater az innovatív, egyedülálló vízszűrő és -kezelő technológiának köszönhetően mindig prémium minőségű, friss, jó ízű és hűtött vizet biztosít. Rengeteg csomagolt víz fogy: a magyarok évente átlagban 130 liter palackozott vizet isznak fejenként, ami súlyos környezeti terhelést jelent, hiszen óriási mennyiségű csomagolási hulladék keletkezik általa. A Floewater erre a súlyos problémára nyúlt megoldást, hiszen csomagolás nélkül biztosít friss és prémium minőségű vizet.

 

Pályázó cég: SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft.

Pályázat: SPAR Ökokaland – animációs mesék a környezettudatosságról gyerekeknek

Tízrészes animációs szériát készített az óvodások és kisiskolások számára SPAR Magyarország. A 2021 őszétől a közösségi médiában közzétett kisfilmek a legfiatalabbak nyelvén meséltek olyan, a fenntarthatóságot meghatározó témákról, mint például a szelektív hulladékgyűjtés vagy az élelmiszer-pazarlás visszaszorítása.

TERMÉK KATEGÓRIA:

Pályázó cég: Henkel Magyarország Kft.

Pályázat: Social Plastic együttműködés

A Plastic Bank a tengerekből, óceánokból, strandokról származó műanyaghulladék begyűjtésére fókuszál, hogy azokat visszajuttassa a gyártási folyamatba. Ezzel a szegénységben élőket is támogatja, például, gyermekeik oktatásának finanszírozásával. A Henkel volt a világ első nagy, fogyasztási cikkeket gyártó vállalata, mely együttműködésre lépett a szervezettel, és sikeresen beépítette az összegyűjtött műanyagot egyes termékcsomagolásaiba. A Plastic Bank jelenleg Egyiptomban, Indonéziában és a Fülöp-szigeteken tevékenykedik.

 

Pályázó cég: HWD Recycling Kft.

Pályázat: Műanyag betonból készült nagyméretű betonelem

A HWD Recycling Kft. által gyártott nagyméretű műanyag betonelem alapvető célja a nem hasznosítható műanyagok hulladéklerakótól történő eltérítése volt. A termékfejlesztés eredményeként egy olyan műanyag betontermék jött létre, amely a hagyományos betonnal ellentétben nem tartalmaz sódert, azt műanyaggal helyettesítjük. Így 1 m3 műanyag beton átlagosan 600 kg máshol nem hasznosítható műanyagot képes befogadni. A termék a hagyományos betonból készült társaihoz hasonlóan könnyebb, így szállítása során jelentős CO2-kibocsájtás spórolható meg, hiszen közel 80%-kal több szállítható el belőle 1 kamionon. Ezenkívül, mivel nem szükséges hozzá kő, a természeti értékek is védve vannak. Az esetlegesen selejtté vált vagy megrongálódott termék korlátlanul újrahasznosítható.

 

Pályázó cég: Procter & Gamble

Pályázat: Felelős szépségápolás: újratölthető sampon

A Procter & Gamble hajápolási márkáinak új csomagolása áprilistól Magyarországon is elérhető a boltokban, lehetővé téve a fogyasztók számára, hogy fenntartható döntéseket hozzanak, és javítsák életmódbeli szokásaikat. Az alumíniumpalackból és utántöltő tasakból álló utántöltő rendszer a Pantene, a Head & Shoulders, a Herbal Essences és az Aussie márkákon került bevezetésre Európában is, amelynek eredményeképpen háztartások milliói 60 százalékkal csökkenthetik műanyagfogyasztásukat.

 

VÁLLALAT KATEGÓRIA:

Pályázó cég: Auchan Magyarország Kft.

Pályázat: A fenntarthatóság felé

Az Auchan 2019 óta következetes fenntarthatósági stratégiát folytat, amikor is elsőként jelent meg a piacon újrahasznosított karton bevásárlódobozával. Ezt követően folyamatosan hozott be alternatív csomagolóeszközöket a zöldség-gyümölcsosztályra, amelyek között megtalálhatunk többször használatos, könnyen tisztítható, egyszerre hat termék tárolására is alkalmas gyümölcs- és zöldségtáskákat; mosható, háromdarabos Retasakokat; illetve a 100%-ban lebomló, biológiai alapanyagokból készült zacskókat. 2021 áprilisában megérkeztek a fenntartható csomagolások a pékárurészlegre is, ahol a kétféle méretben megvásárolható, biopamutból készült, praktikus és mutatós tárolók moshatók, így többszörösen is felhasználhatók, amit a vállalat praktikus megoldással segít: a vonalkódot ugyanis a tasakok oldalán helyezték el, így az első használatot követően egyszerűen levágható.

 

Pályázó cég: Essity Hungary Kft.

Pályázat: Prémium higiéniai megoldások a fenntartható jövőért

Papíralapú higiéniai termékek gyártóiként nagyon fontos az alapanyag beszerzése, hogy a használt friss cellulóz mindenféleképpen ellenőrzött forrásból, fenntarthatóan kezelt erdőkből származzon. Európában 100%-ban csak FSC vagy PEFC tanúsítvánnyal rendelkező friss cellulózból gyártja a termékeit, de ezzel egy időben nagyon sok újrahasznosított papír alapanyagot is használ. Egy másik nagyon fontos fókusz a csomagolóanyagok. Termékeik természetéből adódóan úgy vallják, hogy a műanyag csomagolás az, ami legjobban és a legfenntarthatóbban tudja a minőségüket megóvni a szállítás, raktározás és az értékesítés folyamata során. Az Essity a CE100 (Circular Economy 100) tagja, és csatlakozott az Ellen MacArthur Alapítványhoz is, amelynek segítségével azon dolgoznak, hogy megtalálják a legjobb megoldásokat egy kevesebb műanyagot felhasználó társadalom érdekében. Az Essity vállalása az, hogy 2025-ig minden csomagolóanyag 100%-ban újrahasznosítható legyen (2021-re ez már elérte a 78%-ot) , és legalább 85%-ban megújuló forrásból vagy újrahasznosított műanyagból készüljön.

 

Pályázó cég: Mastercard Magyarország Kft.

Pályázat: Fenntarthatósági stratégia

Az egyik legjelentősebb lépés a Priceless Planet Koalíció 2019-es elindítása volt, amelyben a Mastercard 100 millió fa elültetését tűzte ki célul a következő öt évben, mindezt a partnerei közreműködésével. A Mastercard budapesti csapata a közvetlen hazai partnerek bevonásával indít „zöldítő” akciókat. Ilyen volt az MVM Next-tel közös őszi kampány, ahol minden olyan ügyfél után, aki a papíralapú fizetésről az online, mentett kártyás fizetésre váltott, a két cég elültetett egy-egy fát. Erre Kecskeméten került sor, ahol 48 ezer facsemete elültetésével jött létre a Kecskeméti Erdőpark. Szintén fontos eredmény volt a Mastercard Carbon Calculator hazai elindulása, amely azonnali visszajelzést ad a kártyabirtokosoknak vásárlásaik ökológiai hatásáról, ezáltal tudatosabb vásárlásra ösztönözve őket, de ugyanitt lehetőségük van adományokkal is támogatni a Mastercard faültetési akcióit.

Pályázó cég: Master Good Kft.

Pályázat: Üzleti filozófia és környezettudatos fenntartható irányítás

Master Good cégcsoport elsőként valósította meg a teljes körforgásos gazdálkodást. A zárt integráció egész területére vonatkozó működést környezetkímélő megoldásokkal fejlesztik. A fenntartható környezetért tett szakmai zöldmezős beruházás projekt a Szerves-anyag Kezelő Központ üzembe helyezése, amely projekt során olyan környezetkímélő eljárást, illetve gépesítést alkalmaztak, amely ipari méretekben teszi lehetővé a mélyalmos baromfi-istállótrágyák feldolgozását és sterilizációját, az így kapott fermentátumot (trágyapelletet) pedig szerves tápanyagként értékesítik, és újrahasznosítva a talajba juttatják.

Pályázó cég: Simon Gyümölcs Kft.

Pályázat: A fenntartható gazdaságok között

A zamatos gyümölcsöket Magyarország egyik leginnovatívabb és legzöldebb családi gazdaságában, a Hatvan melletti Sastelken, humuszos homoktalajon termesztik. Mind a termékek, mind a gazdaságuk tükrözi a természetességhez és a természethez való ragaszkodásukat. A Simon Gyümölcs nagy hangsúlyt fektet a fenntarthatóságra, biodiverzitásra. Nem csak a növényekre figyel a cég, de az állatoknak is igyekszik biztonságos otthont teremteni, ebben segít a madárodú program és a méhlegelők.

Pályázó cég: SIÓ-Eckes Kft.

Pályázat: A klímasemleges és fenntartható hazai gyümölcslégyártó

Vállalatunk fenntarthatósági fejlesztésének mérföldköveként 2019-ben vezette be az EMAS-rendszert (Hitelesített környezetvédelmi hitelesítési rendszer, HU-000038), mely alapjaiban határozza meg környezeti politikánkat és működésünket. Büszkék vagyunk rá, hogy 2021-ben anyavállalatunkkal, az Eckes-Granini cégcsoporttal együtt a SIÓ-Eckes Kft. elérte a klímasemlegességet.

 

Pályázó cég: SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft.

Pályázat: Folyamatosan bővülő környezettudatos termékek és szolgáltatások palettája

Rövid összefoglaló:
A SPAR Magyarország számos olyan kezdeményezést indított, amelyek erősítik a környezet védelme iránti elkötelezettségét, és formálják a vásárlók gondolkodásmódját is. A háztartási használatot követően több tonna étkezési olajat és zsiradékot adtak le a SPAR vásárlói abban az 5 áruházban, ahol elsőként vezették be a szelektív gyűjtésüket. A 3 hónapos tesztidőszakot követően a vállalat további 8 hipermarketet és 21 szupermarketet vont be a kezdeményezésbe. A leadott sütőolajból és zsiradékból üzemanyag készül. A vásárlók ettől az évtől kezdve egy interaktív térképén kereshetik meg, hogy a SPAR melyik áruházában találnak speciális hulladékgyűjtőket a PET, az aludoboz, a papír és az üveg vagy a használt elemek és a sütőolaj számára. A SPAR folyamatosan bővíti a fenntarthatóságot támogató kínálatát. A környezettudatos termékből álló választéka többek között újrahasznosított alapanyagokból készült, illetve biológiailag lebomló, valamint természetes anyagokból – cukornád, fa, papír – előállított termékekkel bővült, amelyeket a vásárlók az INTERSPAR hipermarketek szakosztályain és a nagyobb SPAR-áruházakban találhatnak meg. A vállalat üzleteiben könnyen megtalálhatóak a környezettudatos termékek, amelyeket a vásárlók már egy kifejezetten erre a célra kialakított helyen, figyelemfelkeltő polcokon érhetnek el. Ezekre a „zöld” gyűjtőpolcokra a többször használatos, környezeti fenntarthatóságot támogató termékek kerülnek. A hulladékgyűjtés egyszerűsítése és hatékonysága érdekében a vállalat jól áttekinthető piktogramokkal látta el saját márkás termékeinek csomagolását azért, hogy a vásárlók megismerjék, melyeket tehetik a szelektív hulladéktárolókba vagy éppen a kommunális gyűjtőkbe. Országszerte egyre több áruház parkolója kínál töltési lehetőséget az elektromos autók tulajdonosai számára a vállalat és szakmai partnere, az NKM Mobilitás Kft. együttműködése révén. A vállalat folyamatosan bővíti szakmai partnerével elektromos töltőállomás-hálózatát.

 

Pályázó cég: Tesco-Global Áruházak Zrt.

Pályázat: Úton a nettó zéró kibocsátás felé

A Tesco elkötelezte magát a nettó zéró kibocsátás elérése mellett: 2035-ig saját működésükben, 2050-re pedig a teljes értékláncban. Ennek megvalósulását támogatják azok a belső folyamatok, amelyekkel csökkenteni tudják az élelmiszer-felesleg mennyiségét, valamint hazai fejlesztésű élelmiszermentő programjuk. Emellett A Tesco együttműködik partnereivel a fenntarthatóbb élelmiszer-termelés és -fogyasztás, illetve termékcsomagolás támogatásában. A cél, hogy egyetlen falat emberi fogyasztásra alkalmas élelmiszer se vesszen kárba, ezért is csatlakozott az ENSZ célkitűzéséhez az élelmiszer-pazarlás 2030-ra történő megfelezéséről.

 

Pályázó cég: TRIVEGA Kft.

Pályázat: Fenntartható zöldségtermesztés

A TRIVEGA számára kiemelten fontos a fenntarthatóság a gazdálkodásban. A szakemberek automatizált, számítógép által vezérelt rendszerrel szabályozzák a pára, a hőmérséklet, az öntözés és a tápanyagok mennyiségét. A termőterületet geotermikus energiával fűtik, az üvegházak energiaszükségletének biztosításához napenergia is hozzájárul. Az állományaikat biológiai növényvédelemmel támogatva óvják a kártevőktől. Termesztőközegként újrahasznosítható kókuszrostot alkalmaznak, amely tökéletes vízellátást és levegőzést biztosít a gyökereknek. A termékek csomagolásának alapanyaga fenntartható erdőgazdaságokból származik. A zöldségek öntözéséhez csepegtető rendszereik célzottan adagolják a vizet, ezzel kerülik a felesleges vízfelhasználást.

 

Pályázó cég: Waberer’s International Nyrt.

Pályázat: Green Division

Felelős vállalatként a Waberer’s elkötelezett, hogy a munkafolyamatok a fenntartható fejlődés elvének megfelelően, a lehető legkisebb környezetterheléssel járjanak. 2021-ben, ezen célok optimalizálására hoztuk létre Green division részlegünket, melynek feladata, hogy a cégcsoporton belül egy átfogó zöld szemléletet alakítson ki, és a fenntartható mechanizmusok irányába mozdítsa el a belső szervezeti kultúránkat. A Green division tavaly számos célját érte el a cégcsoport CO2-kibocsátásának csökkentése érdekében: Elindult az intermodális szállítás, melyben – a lehetséges útvonalakon – a hagyományos közúti fuvarozást felváltotta a környezetbarátabb vasúti fuvarozás.

A fenti összeállítás a Trade magazin 2022.08-09. számának 74-84. oldalán olvasható.

Kapcsolódó cikkeink