Megválasztották az Év Befektetőit

Szerző: trademagazin Dátum: 2008. 11. 18. 00:00

A díjazott cégek beruházásai meghaladják az 1,2 milliárd eurót, az általuk közvetlenül teremtett munkahelyek száma pedig több mint 5200.

A Nemzeti Fejlesztési és
Gazdasági Minisztérium és az ITD Hungary
2008-ban is „Az Év Befektetője“ oklevéllel díjazta
azoknak a beruházóknak a tevékenységét,
amely vállalatok 2007-2008-ban a legnagyobb mértékben
járultak hozzá a magyar gazdaság fejlődéséhez
és a foglalkoztatottság növeléséhez.

A 2007-2008-as évek legnagyobb
volumenű zöldmezős befektetéséért és
a legtöbb új munkahelyért egyaránt a
Mercedes Benz Hungary Kft. kapott elismerést. A cég
kecskeméti, 800 millió eurós beruházása
közvetlenül 2500 munkahelyet hoz létre.
Az év
legnagyobb volumenű bővítését a Hamburger
Hungária Kft. hajtotta végre. A cég mintegy 300
új munkahelyet teremtő bővítésével
megvalósuló létesítmény-együttes
hulladékpapírból készült
rostanyagból gyárt majd csomagolópapírt.
2007-2008
legnagyobb regionális szolgáltató központját
az IT Services Hungary Kft. létesítette. A vállalat
budapesti és debreceni helyszíneken indít üzleti
szolgáltató központokat, amelyek
rendszerintegrációs – fejlesztési és
implementációs – valamint üzemeltetési
területeken szolgálják ki a cégcsoportot –
a Deutsche Telekom AG-t – és a cégcsoport nemzetközi
ügyfeleit. A beruházással 1745 új munkahely
jön létre Magyarországon.
A kutatás-fejlesztési
együttműködésért járó díjat
a Richter Gedeon Nyrt. kapta kiemelkedő jelentőségű,
elsősorban oktatási együttműködéseiért.
A
negyedik alkalommal kiosztott hat oklevél egyikét
hagyományosan az év befektetőbarát ipari parkja
kapja. 2008-ban a Szolnoki Ipari Park mellett a Szolnoki Önkormányzat
is e kitüntetésre érdemesnek bizonyult. Az Ipari
Parkban 2007-2008-ban letelepült négy vállalkozás
több mint 520 közvetlen munkahelyet teremtett
beszállításigényes iparágakban, a
befektetések várhatóan további
munkahelyeket generálnak majd a jövőben. A pozitív
beruházási döntésekben jelentős szerepet
játszott a városi önkormányzat is.

Kapcsolódó cikkeink