Megújult a Coop Üzletlánc miskolci árucsarnoka
A Coop Üzletlánc legnagyobb árbevételt realizáló egysége, a felújított és számos technikai újítással felszerelt Miskolci Árucsarnok március 29-én nyitotta meg kapuját a nagyközönség előtt. Az Unió Coop Zrt. beruházásának értéke meghaladta a 200 millió for
A közel 900 négyzetméternyi eladótérrel rendelkező, 45 főt foglalkoztató Árucsarnokban többek között bevezették a COOP integrált informatikai rendszerét, valamint a zöldség-gyümölcs árfeltüntetéshez kísérletképpen elektronikus árjelzőket alkalmaznak.
Emellett az üzletben a legmodernebb hűtő és hűtetlen berendezést telepítették, valamint helyben fogyasztásra alkalmas büfé részt is kialakítottak.
Az üzlet elsőként várja vásárlóit az átalakított mintaboltok közül, melyek tesztelése a Coop Üzletlánc Igazgatósága által elfogadott „Boltmegújítási program” keretében május végéig zajlik az Üzletlánc 5. régiójában.
Az átalakítások mellett a Coop Üzletlánc új arculata is bemutatásra kerül, erősítve a cég innovációs törekvéseit és újítási szándékát. A Közgyűlés – a fogyasztói és beszállítói visszajelzések figyelembevételével – a tíz korszerűsített és új arculattal ellátott, tesztelésre szánt bolt alapján dönt majd a májusi ülésén a program véglegesítéséről.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Vezetőváltás a Fornettinél: Szabó Nándor az új ügyvezető igazgató
2025. július 1-jétől Szabó Nándor tölti be a Fornetti ügyvezető…
Tovább olvasom >Változás a Zwack vezetésében: Belovai Csaba a Zwack Unicum Nyrt. új vezérigazgatója
A Zwack Unicum Nyrt. tulajdonosi döntése értelmében 2025. július 1-től…
Tovább olvasom >Indul a Kifli nagy nyári kihívása
Képzeld el a nyarat sorban állás, cipekedés és hosszú bevásárlólisták…
Tovább olvasom >