Megújult a COOP-áruház Gödöllő-Palotakerten
Tavaly novemberben, a Match-áruházlánc Magyarországról történt kivonulása következtében a palotakerti élelmiszer-áruház a Gödöllő COOP Zrt. tulajdonába került. Az új vezetés már akkor ígéretet tett a bolt teljes körű átépítésére, modernizálására. Az áruház korábbi körülményei szükségessé tették a bolt jelentős átalakítását, megújítását, hogy az újra a vevői igényekhez méltó lehessen.
Az üzlet átalakulása több ütemben zajlott. Az első fázisban a forgalmazás alapvető körülményei újultak meg, a felújítás végső fázisában pedig egy nagyobb energetikai és átfogó esztétikai fejlesztés következett. A bolt kiszolgáló egysége 400 négyzetméteres alapterületű. Nagy parkolója miatt hétvégi nagybevásárlásokra alkalmas üzlet, ami széles választékkal rendelkezik, túlmenően – igazodva a helyi igényekhez – hosszú nyitva tartással működik és vasárnap is nyitva tart.
Az áruválasztékban – az alapvető választékon kívül – helyet kaptak a helyben sütött finom pékáruk, a friss cukrászsütemények, grill termékek, valamint az egészséges és diabetikus árufélék is. Az eladótérben, a helyi kismamák és babák örömére, külön polcot szenteltek a legfontosabb babaápolási termékeknek.
A megnövekedett áruválaszték nagyobb létszámú munkaerőt követel, így első lépésben a bolti kollektíva 6 fővel gyarapodott, akik közül 4 regisztrált munkanélküli volt, ezzel a cég javította a kistérségi foglalkoztatási helyzetet. Ezen felül 2 fő szakiskolai tanuló is segít a kiszolgálásban, de a remények szerint a forgalom növekedésével a dolgozói létszám tovább emelkedhet.
Az áruválaszték bővülésén és a bolti környezet esztétikusabb megjelenésén túl, mostantól más, a vásárlási élmény növelését célzó újdonságokkal is találkozhatnak a vevők. Ezek közül kiemelendő a Buday Péter mesterszakács receptjeit tartalmazó kioszk, ami a receptötletek mellett, segítséget nyújt a háziasszonyoknak az alapanyagok kiválasztásában is. További újdonság az integrált bolti kijelző, ami hasznos információkat, valamint a boltban futó aktuális akciókat is hirdeti.
A Gödöllő COOP Zrt. részéről őszintén remélik, hogy a mintegy két és fél hónapig tartó munka eredménye elnyeri majd a vevőközönség tetszését, és a vásárlók a jövőben is nap, mint nap betérnek a megújult környezetben működő, a COOP-üzletláncra jellemző széles és minőségi áruválasztékot kínáló palotakerti üzletbe. Az áruház szeptember 12-én, csütörtökön, ünnepélyes keretek között nyitott meg.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >ÖRT-NMHH Minikonferencia: Merre tovább influenszer reklámozás?
Milyen szabályok vonatkoznak ma az influenszerekre? Hol húzódnak az etikai…
Tovább olvasom >Bővül az ALDI app: ezentúl kuponok is elérhetők
Újabb mérföldkőhöz érkezett az ALDI applikáció. A vásárlók mostantól bármely…
Tovább olvasom >