Megújuló bormarketing

Szerző: trademagazin Dátum: 2010. 02. 09. 00:02

A magyar bor évi több mint hárommillió hektoliteres forgalmának fenntartásához összehangolt bormarketing szükséges – jelentette ki Tornai Tamás, a Magyar Szőlő- és Bortermelők Szövetségének (MSZBSZ) elnöke.

Az újonnan alakult Közösségi Bormarketing Kft. bemutatása alkalmával az elnök hangsúlyozta: együttműködés szükséges a bormarketingben, mert ha a borimport eléri az 50 százalékot, az ellehetetleníti a magyar borászatot.
A bormarketing szakmai hátterét korábban biztosító Magyar Bormarketing Nonprofit Kft. felszámolás alatt áll, ezért alakult új szervezet. A korábbi nonprofit kft. a termelők, forgalmazók és szakmai szövetségek közös tulajdonában állt. A kft. tevékenységének értékelésekor problémaként merült fel, hogy döntésekben nem csak azok vettek részt, akik a marketinget finanszírozták. A most alakult Közösségi Bormarketing Kft. egyetlen jelenlegi tulajdonosa az MSZBSZ, ami a termelési kapacitás felét adó termelőket tömöríti.
Tavaly Magyarországon 3,5 millió hektoliter bort ittak meg, a magyar bortermelők pedig összesen 3,2 millió hektolitert adtak el. Ennek 40 százaléka a külpiacokon talált gazdára. Az importra nincs pontos adat, mert a KSH eddig csak a százezer forint feletti behozatalt regisztrálta.
A magyar bormarketinget a Bormarketing Alapból finanszírozzák. A jogszabály alapján a termelőknek Magyarországon forgalmazott minőségi, illetve védett védjegyű boraik után ebbe az alapba kell literenként tíz forintot, a többi után pedig literenként öt forintot befizetni. Jelenleg kb. 800 millió forint van a kasszában. A marketingstratégiát és az aktivitási tervet eddig a Magyar Bormarketing Nonprofit Kft. dolgozta ki. Ennek alapján készített javaslatot a szakmai szerveztek delegáltjaiból álló Bormarketing Bizottság, a döntést pedig a földművelési miniszter hozta meg. A végrehajtásra az Agrármarketing Centrum írt és ír ki pályázatot – írja az Origo.



Kapcsolódó cikkeink