Megújulnak a Coop boltok

Szerző: trademagazin Dátum: 2010. 09. 16. 00:01

Idén az élelmiszer-kiskereskedelemben kb. 3 %-kal esett vissza a forgalom, ez jellemző a Co-op Hungary Zrt. boltjaira is – mondta Murányi László vezérigazgató szerdán Budapesten, az V. Coop Rally beharangozó sajtótájékoztatóján.

A vezérigazgató közölte: a forgalom visszaesése ellenére a múlt évihez hasonló, mintegy 510 milliárd forintos árbevételt várnak az idén is. Hozzátette: a cég első féléves, 230-240 milliárd forint közötti árbevétele alátámasztja a várakozást.
A jövőben a társaság növelni akarja a vásárlók elégedettségét, ezért megújítják a boltok arculatát, és fejlesztik az informatikai hátteret.
A megjelenés megújítása megkezdődött, várhatóan 2012 végéig tart és összesen mintegy 3,5-4,0 milliárd forintba kerül. Az informatikai háttér fejlesztése 2004-ben kezdődött, és eddig 722 üzletben fejezték be, az év végéig ez a szám meghaladja majd a 800-at. Eddig erre a projektre mintegy 5,5 milliárd forintot költöttek, ám a cél az, hogy a forgalom 80 százalékát korszerű informatikai háttérrel rendelkező boltokban bonyolítsák. Ezért még több milliárd forintot kívánnak invesztálni ebbe a projektbe. Most a forgalom több mint 50 százalékát ezek az üzletek produkálják – mondta Murányi László.
Idén fejlesztésre összességében a tavalyihoz hasonló összeget fordítanak a Co-op Zrt.-nél, mintegy hárommilliárd forintot. Ebben a már felsoroltakon túl benne van több zöldmezős, valamint más infrastrukturális beruházás is – tette hozzá a vezérigazgató – írja a penzcentrum.hu.

Kapcsolódó cikkeink