Megújította együttműködését a FruitVeb és a Budapesti Nagybani Piac
Az infrastruktúra fejlesztését és az információáramlás fontosságát hangsúlyozta Házi Zoltán, a Budapesti Nagybani Piac vezérigazgatója a második Piac Éjszakájának sajtótájékoztatóján. A célok eléréséhez a piac vezetősége megújította együttműködését a FruitVebbel, amelynek értelmében tovább erősödik a termelők és a piac közötti kommunikáció, valamint közösen dolgoznak majd a zöldség- és gyümölcsfogyasztás népszerűsítésén. A rendezvényen ünnepelték a Budapesti Nagybani Piac és az Élelmiszerbank együttműködésének első évfordulóját is.
Házi Zoltán, a Budapesti Nagybani Piac vezérigazgatója
Második alkalommal rendezték meg a Piac Éjszakája rendezvényt, amelynek keretében egy estére megnyíltak a piac kapui a nagyközönség előtt. Az esemény alkalmából szervezett sajtótájékoztatón Házi Zoltán, a Budapesti Nagybani Piac vezérigazgatója beszélt az eddigi sikerekről és tervekről.
„Szeretnénk, ha minél többen megismernék a Budapesti Nagybani Piac munkáját, csak 2017-ben több mint 460 000 tonna áru ment keresztül a piacon és kiemelt célunk, hogy tovább növekedjen a hazai zöldség- és gyümölcsfogyasztás. Többek között emiatt is újítottuk meg együttműködésünket a FruitVebbel, fontos, hogy a fogyasztók asztalára továbbra is a lehető legfrissebb áru kerüljön, egyenesen a termelőktől” – kezdte Házi Zoltán. „A fogyasztók mellett a dolgozók elégedettsége is kiemelten fontos számunkra, ezért több infrastrukturális fejlesztést is tervezünk, mint például a további rakodóhelyek biztosítása” – mondta el a Budapesti Nagybani Piac vezérigazgatója.
A FruitVeb ügyvezető igazgatója, Dr. Domján Erika a termelők visszajelzéseire helyezte a hangsúlyt.
„Szervezetünk a kereskedők, termelők és feldolgozók háromszögét fogja össze, megkönnyítjük a szereplők egymás közötti kommunikációját. Az új együttműködés keretében még szorosabb kapcsolatot szeretnénk kialakítani, célunk, hogy a termelők és a Nagybani Piac között segítsük az információáramlást. A termelők visszajelzései alapján a Nagybani Piac is további terveket készíthet arra, hogy milyen irányú fejlesztésekkel lehet növelni a dolgozók elégedettségét” – mondta el Dr. Domján Erika.
A Piac Éjszakája alkalmából ismét kitelepült a Magyar Élelmiszerbank Egyesület, önkéntesei ízletes ételt osztottak a piacon dolgozóknak, valamint a helyszínen ünnepelték az egyesület és a piac együttműködésének egy éves évfordulóját.
„Nagyon hálásak vagyunk a Budapesti Nagybani Piacnak, hogy ingyenesen biztosítják nekünk a helyszínt ételgyűjtő konténerünk kihelyezéséhez. Eddig 15 millió Ft értékű árut vehettünk át, miközben megismerhettük a termelőket is, közvetlen kapcsolatba kerültünk velük. Boldogok vagyunk, hogy 350 szervezettel együttműködve lehetőségünk van friss zöldségeket és gyümölcsöket eljuttatni a részorulóknak” – mondta el Cseh Balázs, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület elnöke.
A Piac Éjszakája idén is sikert aratott, az esemény regisztrációja pár óra alatt betelt és 100 érdeklődő tekinthetett be a piac kulisszái mögé. Meglátogathatták a híres banánérlelőt, az egzotikus gyümölcsök termelőit, a nagykereskedelmi raktárakat és a termelői szektort. A Budapesti Nagybani Piac jövőre is várja majd a nagyközönséget, hogy minél többen lássák, honnan kerül a friss zöldség és gyümölcs az asztalukra.
Kapcsolódó cikkeink
Visszatérhetnek a bogyós gyümölcsök – ha alkalmazkodunk
Az éghajlatváltozás és a munkaerőhiány erősen átalakította a magyar bogyósgyümölcs-ágazatot,…
Tovább olvasom >Termelők és feldolgozók harca a meggy-gyárakban: mélypontra zuhantak a lengyel árak
Július végén jelentős áresés rázta meg a lengyel meggypiacot: a…
Tovább olvasom >Kezdődik az almaszezon – mérsékelt kínálat, emelkedő árak
Lengyelországban megkezdődött a korai, nyári almafajták betakarítása, ám a piaci…
Tovább olvasom >További cikkeink
Eurostat: 2%-kal bővült az európai jégkrémgyártás 2024-ben
Az Eurostat friss adatai szerint 2024-ben az Európai Unióban 2%-kal,…
Tovább olvasom >Matcha Latte zabitalt vezet be kínálatába az Oatly az Egyesült Királyságban
Az idei nyarat új, matcha latte ízű zabitallal dobja fel…
Tovább olvasom >MBH-elemzés: A vártnál jobb GDP adatokat közölt a KSH
2025 második negyedévében a KSH által közzétett GDP adatok az…
Tovább olvasom >