Megugrottak az élelmiszerárak Kínában
Az elemzői várakozásoknak megfelelően kissé növekedett a fogyasztói árindex (CPI) augusztusban Kínában: éves összehasonlításban 2 százalékra emelkedett az előző havi 1,8 százalékról – közölte az országos statisztikai hivatal.
Júliushoz képest átlagosan 0,6 százalékkal növekedtek a fogyasztói árak, elemzők 0,5 százalékra számítottak. Az emelkedést jelentős részben az élelmiszerárak megugrása okozta: tavaly augusztushoz képest 3,4 százalékkal kellett többet fizetni az élelmiszerekért, míg júliusban csak 2,4 százalékkal.
A termelői árak viszont ismét csökkentek augusztusban, mégpedig 3,5 százalékkal az egy évvel korábbihoz képest. Júliusban 2,9 százalékkal voltak alacsonyabbak a termelői árak: immár a hatodik egymást követő hónapban csökkentek, ami rosszul jön a vállalati nyereségek szempontjából nézve.
A befektetők széles körű várakozásai szerint a kínai jegybank tovább enyhíti pénzügypolitikáját, miután június óta kétszer is csökkentette irányadó kamatlábait, valamint háromszor vitte lejjebb tavaly november óta a kereskedelmi bankok kötelező tartalékrátáját.
Kína gazdasági növekedése hat negyedéve folyamatosan lassul, és elemzők e trend folytatódására számítanak a hetedikben, azaz az idei év harmadik negyedévében is. A második negyedévben csak 7,6 százalékkal gyarapodott a bruttó hazai termék, ami több mint három éve a leggyengébb adat. A legfrissebb adatok arra utalnak, hogy az idei év egészében 8 százalék alá eshet a gazdasági növekedés mértéke, ami rekord alacsony 1999 óta. (tozsdeforum, MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Megszólalt az OKSZ az árrésstop meghosszabbításával kapcsolatban
Orbán Viktor bejelentette az árrésstop meghosszabbítását. Az Országos Kereskedelmi Szövetség…
Tovább olvasom >KSH: az egy évvel korábbihoz képest 8,0 százalékkal visszaesett a beruházások teljesítménye
A beruházások volumene 2025 II. negyedévében a nyers adatok szerint…
Tovább olvasom >Megújult a K&H gyermekbarát irodája
A nyári szünet a gyerekeknek maga a paradicsom, míg a…
Tovább olvasom >