Megugrott tavaly a legnagyobb cseh internetes üzlet forgalma

Szerző: trademagazin Dátum: 2012. 02. 20. 12:10

Tovább növekedett tavaly a legnagyobb cseh internetes áruház forgalma. Az Alza.cz  2011-es forgalma 6,8 milliárd koronára emelkedett, ami éves szinten 22 százalékos növekedés.

Az Alza.cz szerint a forgalomnövekedés alapvetően annak következménye, hogy az áruház új logisztikai központot épített fel a prágai Horní Pocernice kerületben, illetve kiszélesítette árukínálatát egyebek között játékokkal, kozmetikával, parfümökkel és kiegészítő divatcikkekkel.

„Bevételeink 1,2 milliárd koronás növekedése annak bizonyítéka, hogy érdemes volt beruházni a korszerűsítésbe. Forgalomnövekedő hatása volt annak is, hogy kirendeltségeink ma már nem csak Csehországban, hanem Szlovákia területén is működnek” – nyilatkozta Martin Drdúl, az Alza.cz kereskedelmi igazgatója.

Hangsúlyozta: nagyon fontos, hogy a cég bevételeinek növekedése nem más cégek megvásárlása által, s nem banki kölcsönök felvételével, hanem saját erőből, forrásokból valósult meg.

Az Alza.cz és két leánycége a Kleopatra.cz, illetve a Hracky.cz tavaly együttesen több mint 2,25 millió megrendelésnek tettek eleget. Egy megrendelés átlagértéke 2983 korona azaz mintegy 120 euró volt.

Az Alza.cz prágai központjában naponta mintegy 6,5 ezer ember fordul meg. Interneten az áruházat napi átlagban 290 ezren keresik fel.

Az Alza.cz internetes áruház 2002-ben kezdte meg működését. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink