Megugrott az Amazon negyedéves nyeresége és nőtt a bevétele
Az Amazon e-kereskedelmi óriáscég az elemzők által vártnál nagyobb nyereséget és bevételt ért el az idei első negyedévben.
A vállalat arról jelentett, hogy az adózott eredménye 17,127 milliárd dollár, részvényenként 1,59 dollár volt az idei első negyedévben, meghaladta az egy évvel korábbi 10,431 milliárd dollárt, részvényarányosan a 98 centet. A március végével záródott három hónapban a bevétel 9 százalékkal, 155,667 milliárd dollárra nőtt.
Elemzői várakozások átlagában kisebb, 1,37 dolláros részvényarányos nyereség szerepelt, szerényebb, 155,2 milliárd dolláros bevétel mellett.
Az Amazon Web Services (AWS), a vállalat felhőágazatának a bevétele 17 százalékkal, 29,267 milliárd dollárra nőtt. Az elemzők jobb adatra, 29,45 milliárd dollárt vártak. A cég észak-amerikai eladásai éves összevetésben 8 százalékkal, 92,9 milliárd dollárra nőttek, nemzetközi eladásai 5 százalékkal, 33,5 milliárd dollárra emelkedtek.
Az Amazon előrejelzése szerint a folyó második negyedévben a bevétele 159-164 milliárd dollár lesz, szakértők átlagosan 161,2 milliárd dollárt várnak.
Kapcsolódó cikkeink
Három év alatt 54 milliárd dollárt fektet be az Amazon Nagy-Britanniában
Komoly beruházásról tett bejelentést az Amazon Nagy-Britanniában: a világ legnagyobb…
Tovább olvasom >Berobbant a Rossmann az e-kereskedelmi toplistára
Először szerepel a Rossmann a PwC által összeállított 2024-es E-toplistán…
Tovább olvasom >Omnichannel vagy semmi – Az e-commerce új iránya
„Mintegy 450 ezer magyar 2023-ban úgy vásárolt először a Temun,…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Temu már az európai élelmiszerpiacot is célba vette
Egyre komolyabb fenyegetést jelent az európai kiskereskedelem számára a kínai…
Tovább olvasom >Egyharmad Balatonnak megfelelő öntözővíz-készlet áll rendelkezésre
A rendkívüli aszály és a csapadékhiány ellenére minden öntözési igényt…
Tovább olvasom >A gazdáknak ingyenesen biztosított öntözővíz az aszállyal szembeni védekezés kulcsfontosságú eleme
A gazdáknak ingyenesen biztosított öntözővíz az aszállyal szembeni védekezés kulcsfontosságú…
Tovább olvasom >