Megugrott a kiskereskedelmi forgalom volumene augusztusban az euróövezetben

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2020. 10. 05. 11:03

Jelentősen, a vártnál is nagyobb mértékben emelkedett a kiskereskedelmi forgalom volumene az euróövezetben augusztusban.

Az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) hétfőn közölte, hogy a szezonálisan kiigazított adatok szerint a 19 tagú eurózónában havi összevetésben 4,4 százalékkal, éves szinten pedig 3,7 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom.
Elemzők éves összehasonlításban 2,2 százalékos, az előző hónaphoz képest pedig 2,4 százalékos emelkedésre számítottak, miután júliusban 0,1, illetve 1,8 százalékos csökkenést mértek.
Az ING holland bank elemzői azzal magyarázták az augusztusi kiemelkedően jó adatokat, hogy a koronavírus-járvány miatt elhalasztott vásárlások a megtakarítások növekedésével együtt erősítették a keresletet és a költekezési hajlandóságot.
Az elemzők azonban arra figyelmeztettek, hogy a kiadások jelenlegi szintjei legjobb esetben is csak pár hónapig tarthatóak, és valószínűleg inkább előbb, mint utóbb fordul meg a trend, tekintettel a munkanélküliség növekedése miatti aggodalmakra és a fogyasztói bizalom megfogyatkozására. Ez a gazdasági növekedést illetően a harmadik negyedévre kiugró növekedést ígér, a negyedik negyedévre azonban szerény mértékűre vált a fellendülés üteme.
Az Eurostat adatai szerint az Európai Unió egészében havi szinten 3,8 százalékkal, éves összevetésben pedig 3,5 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom augusztusban. Júliusban az előző hónaphoz mérve 1,2 százalékkal csökkent, az egy évvel korábbihoz képest viszont 0,4 százalékkal nőtt a forgalom.
Havi összehasonlításban az euróövezetben különösen erősen, 12,4 százalékkal bővült az internetes és postai megrendelések forgalma augusztusban, míg a ruházati termékek és lábbelik forgalma 7,7 százalékkal ugrott meg. Az élelmiszer-, alkohol- és dohányáruk forgalma 2,4 százalékkal nőtt.
Az unió egészében a ruházati termékek és lábbelik forgalma 6,5 százalékkal, az élelmiszer-, alkohol- és dohányáruké pedig 2,2 százalékkal nőtt, míg az internetes és a postai megrendeléses vásárlások volumene 10,5 százalékkal emelkedett.
Az uniós tagállamok közül havi szinten Belgiumban (9,6 százalék), Franciaországban (6,2 százalék) és Németországban (3,1 százalék) emelkedett legnagyobb mértékben a kiskereskedelmi forgalom volumene augusztusban. A legnagyobb csökkenést Romániában és Szlovéniában mérték (mindkettő 1,6 százalék), valamint Portugáliában (1,4 százalék).
Éves összevetésben az eurózónában az élelmiszer-, alkohol- és dohányáruk forgalma 3,2 százalékkal, az üzemanyagok kivételével számított nem élelmiszeripari termékeké pedig 5,9 százalékkal emelkedett. A benzinkutak forgalma viszont 4,9 százalékkal, a ruházati termékek és cipőké pedig 14,1 százalékkal csökkent augusztusban.
Az unió egészében a benzinkutak forgalma 4,8 százalékkal, a ruházati termékek és cipőké pedig 13,2 százalékkal esett vissza, míg az élelmiszer-, alkohol- és dohányáruké 2,6 százalékkal emelkedett.
A legnagyobb mértékben Belgiumban (12,9 százalék), Írországban (9,8 százalék) és Hollandiában (8,3 százalék) nőtt éves összehasonlításban a kiskereskedelmi forgalom. A legnagyobb csökkenést Bulgáriában (-12,2 százalék), Máltán (-7,5 százalék), és Szlovéniában (-6,6 százalék) mérték.
Magyarországon havi összevetésben 1,5 százalékkal emelkedett, éves szinten viszont 0,8 százalékkal esett vissza a kiskereskedelmi forgalom volumene augusztusban az Eurostat adatai szerint. (MTI)