Megtelnek a balatoni és fővárosi szállodák a következő hétvégéken

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 07. 17. 10:32

Teltházra számítanak a Balatonon és a fővárosi szállodákban a következő hétvégéken turisztikai szervezetek, amelyek szerint az eddigi adatok erős nyári szezont vetítenek előre.

Balatonfured-

Hoffmann Henrik, a Balatoni TDM Szövetség elnöke az MTI-nek elmondta: az idei szezon jobb lehet a tavalyinál, az elmúlt évek 3-5 százalék közötti növekedési üteme megmaradhat, amelyet a kedvező időjárás is segít.

A nyári főszezon gerincét a július 15-től augusztus 15-ig tartó időszak jelenti, akár ezen a hétvégén, akár a következő hetekben ki lehet tenni a megtelt táblát a Balatonra – fogalmazott.

Az első fél évben a szállodákban 5 százalékpont körüli kihasználtság-növekedést tapasztaltak, az árbevétel pedig közel 10 százalékkal nőtt. Ez utóbbi nem csak a megnövekedett vendégforgalomból, vagy áremelésből adódik, hanem abból is, hogy a vendégek többet költenek kapcsolódó szolgáltatások igénybevételére. Idén megjelentek azok a költések, amelyek a válság előtt voltak jellemzőek, a szállás mellett a wellness vagy éttermi szolgáltatásra is nőtt az igény. Évről-évre javult a balatoni szolgáltatások minősége, egyre több színes vagy kulturális programot állítanak össze a szolgáltatók a vendégeknek.

Jelezte, hogy az ukrán konfliktus miatt jelentősen visszaesett a régióhoz tartozó Hévízre látogató orosz turisták létszáma. Mivel ez a teljes régió teljesítményét érinti, ezért szerinte érdemes lenne a hévízi statisztikai adatoktól megtisztítva értékelni majd a balatoni nyarat.

Balassa Balázs, a tó körüli önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség elnöke, Szigliget polgármestere szintén kiemelte: idén a júniusi és júliusi kánikulás hétvégéknek köszönhetően a tavalyi év hasonló időszakával összevetve jelentős vendégszám növekedés tapasztalható a strandokon és az ott működő vendéglátók, szolgáltatóknál.

Míg júniusban és július első napjaiban ez inkább hétvégén volt jellemző, most már hét közben is komoly a forgalom a Balaton térségében. A strandok és a vendéglátósok felkészültek a következő napok várható vendégszám növekedésére – tette hozzá.

Úgy vélte, hogy a Balaton ismét reneszánszát éli, egyre több vendég választja ismét a tengerparti nyaralásokkal szemben. Ez annak is köszönhető, hogy a Balatonnál az ár-érték arány számottevően javult az elmúlt években, a térség önkormányzatai, szolgáltatói nagy hangsúlyt fektetnek a minőség, színvonal javítására.

Az eddigi eredmények alapján a Magyar Turizmus (MT) Zrt. is jó főszezonra számít a Balaton régióban. A partnerek kedvező előfoglalási adatokról számoltak be, a Balaton vízminősége kitűnő, jó idő van, a strandok tiszták és szépek – közölte az MTI érdeklődésére az MT Zrt.

A tájékoztatás szerint tavaly összesen 6,4 millió vendégéjszakát regisztráltak a kereskedelmi és a magánszálláshelyek együttesen a Balatonnál. A magánszálláshelyeken közel 18 százalékkal nőtt a vendégek száma tavaly az előző évhez képest.

Az MT Zrt. hangsúlyozta: mind a Balaton, mind a Velencei tó és környéke világ- és európai viszonylatban is kockázatmentes és biztonságos úti célnak számít. A társaság hároméves stratégiájában a Balaton Európa legbiztonságosabb, könnyen elérhető ún. „short-break” úti céljaként jelenik meg.

A Magyar Turizmus Zrt. által üzemeltetett speciális balatoni oldalon olyan szabadidős tippek, kevésbé ismert látnivalók találhatók, ahová az utazók rossz az idő esetén is ellátogathatnak. Az itthon.hu/balaton/tippek-borus-idore oldalon elérhető tippeket a nyár folyamán folyamatosan frissítik.

Niklai Ákos, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke ugyancsak azt emelte ki, hogy a belföldi turizmus szép eredményeket mutat, a hazai szálláshelyek népszerűsége kiemelkedő a magyar lakosság körében. A szövetség előrejelzése szerint 5-10 százalékkal nőhet a belföldi vendégéjszakák száma ebben az évben. A magyarországi szálláshelyek foglaltságáról előzetes adatokat azért nehéz adni, mert a trend szerint az utazók egyre inkább az utolsó pillanatban foglalnak szállást. Megjegyezte, hogy az esetlegesen bekövetkező nemzetközi konfliktusok hatására sokan elhalasztják a külföldi utazásukat, ami pluszforgalmat generál belföldön.

A külföldiek körében Budapest a legnépszerűbb, jellemző az online foglalás, a hétvégékre megtelnek a budapesti szállodák. Az előrejelzések biztatóak, az év egészében 5 százalék felett bővülhet a külföldi vendégéjszakák száma a szövetség szerint 2014-hez képest. A nagyobb kereslet miatt pedig az árak is növekedni tudnak. Az előrejelzéseik az őszre is magas foglaltságot jeleznek. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink